Elég régen sikerült túra-cikket írnom, de az idén még nem volt túl sok alkalom rá. Volt ugyan egy Debrecen – Hortobágy – Szoboszló – Debrecen (100 km, 26-os átlag) strandolással egybekötött jól sikerült nap, de az valahogy mégsem a tekerés miatt maradt meg bennem.
A mostani „partizán akcióm” viszont igazi kis remekmű, ezért is kap cikket. Sajnos fotók nem készültek, a gépem szervízben van, de amúgy is egyedül mentem most, és a tavalyi siófoki túrából tanulva nekem nincs sok kedvem fotózni az első két óra után.
A mostani történet úgy kezdődött, hogy hivatalos voltam rokonlátogatásra Szolnokra. Mióta komolyabb távokat tekerek, mindig is eszemben volt, hogy egyszer letekerjek keresztszüleimhez és unokatestvéreimhez. Normál esetben ez nem is lenne már nagy gond, hiszen a 4-es sz. főúton ez 125 km, autóval megjártam ezerszer. Ez az út azonban országunk egyik szégyenfoltja, halálút, és persze végig ki van táblázva „NO CYCLING”, de, ha nem lenne se mennék rajta „híres” mivolta miatt. Egyszerűen túl fiatal vagyok még, és nincsenek öngyilkos hajlamaim.
Így hát alternatív útvonalat kellett keressek. Az útvonaltervező szerint a Debrecen – Szolnok táv Tiszfüred felé tudható le kerékpárral leghamarabb. Ez a tervező figyelembe veszi, hogy mely utakon szabad kerékpárral közlekedni. Hozzáteszem, hogy a tavaly használt Viamichelin simán átküldött a 3-as úton annak ellenére, hogy a kerékpáros útvonaltervezés volt kiválasztva ott is. Sőt, most is megnéztem az út előtt, és a 4-est ajánlja, viszont belerak egy 12 km-es kerülőt Karcagnál – ki tudja miért.
Mint fentebb írtam, a „rettegett” Hortobágyon keresztül vezetett az út, legalábbis Tiszafüredig. Ezzel úgy voltam, hogy ha visszafele nem kell jönni ott, akkor kibírom. Július 1.volt a nagy nap, azonban mindenki tudhatja, hogy csütörtöktől kezdve milyen idő köszöntött az egész országra. Hajnal 4 órakor keltem, 5 órakor szerettem volna indulni. Természetesen tudtam, hogy kb 10% esély lesz az indulásra az időjárás miatt. Mikor felkeltem, nem sok bíztatót láttam: mind a neten, mind az ablakon kinézve csak felhőket láttam, mindenhol viharos szelet jeleztek, és záporokat. Nem volt mit tenni; beletörődtem, hogy vonatozok majd; visszafeküdtem aludni.
8.30-kor keltem fel ismét, és mit látok: „…süt, süt, süt a nap”. Az egyslágeres Up! Együttes szavain felbuzdulva ismét a netes előrejelzéseket kezdtem bújni, megnéztem a webcamerákat, ahol csak lehetett, és mindenhol jó idő volt. Pakolni kezdtem, és úgy gondoltam, hogy a 180 km-esre tervezett út a kigondolt 25-ös átlaggal még belefér ekkor is. A tavalyi siófoki túrán tanultakat alkalmazva a meki felé vettem az utam: sűlt krumplit és sajtburgert vettem, a cola ekkor nem kellett még, nem is ittam meg. A kapkodásnak meglett az eredménye: otthonhagytam a kukásmellényt. Szerencsére még a Füredi úton jutott eszembe. Irány a kis SPAR, ALDI, egyikben sem lehetett kapni. CORA-ba nem mentem, mert ugye fel volt cuccolva a bicaj, a kisboltokból láttam hol hagytam, de a CORA előtt nem hagytam volna ott, úgyhogy irány a benzinkút, 700 pénzért kaptam egy csúnya szúnyoghálót, ami tényleg csak arra volt jó, hogy ha jön az ellenőrzés valamit felmutassak (akinek kell, jöhet érte).
9.30 körül sikerült elindulnom a Debrecen táblától, továbbra is bíztam benne, hogy ez még elég lesz. Egy ideig nem volt gond a széllel, de aztán folyamatosan oldal-szembeszél alakult ki, úgyhogy 25-ös átlaggal értem Hortobágyra. A múltkori hátszeles, Feri (országúti) mögött szélárnyékban megtett 32-es átlag elég távolinak tűnt. A tavalyi balatoni akcióból okulva, megfogadtam, hogy keveset állok majd, ennek ellenére úgy éreztem legalább annyiszor álltam meg. Hortobágyon vettem egy ICE TEA-t, és mentem tovább azzal a tudattal, hogy ez a szakasz lesz ma a legrosszabb. A felhők is kezdtek gyülekezni. Füred felé félúton elkapott egy kis zápor, de ezt még kivédtem az esőkabáttal elég jól. Ezzel fel is lettem avatva: 2008 óta eddig még mindig megúsztam szárazon. Tízperces zuhi után ismét sütött a nap és levehettem a kabátot, de nem sokkal később még nagyobb zápor jött. Itt már be kellett álljak vmi bokorszerűség alá. Nem dörgött, nem villámlott, úgyhogy ez belefért, és elég jól védett is. Itt alig lehetett látni, úgyhogy nem lett volna értelme továbbmenni. Megvártam míg elcsendesedett. A szél azonban nem akart csillapodni, Füredre már 18-19-es tempóban értem be, szörnyű úgy tekerni, hogy nem halad az ember. Gyorsan megkerestem a már ismert kis büfét, rendeltem egy gyros-tálat és egy fél lityi cola-t. Szép nagy adag volt, sokáig ki is tartott. Miközben majszoltam a kaját folyamatosan dörgött az ég, és azon kellett gondolkoznom, hogy vonatra kell szálljak. Szerencsére esni nem kezdett, úgyhogy ebéd után elindultam Abádszalók felé. Amennyiben sikerült volna reggel 5-kor indulni, lementem volna a partra pancsolni egyet és menni egy kört valami vizibobbal, de így fájó szívvel haladtam tovább.
Szalókon kértem még egy kis útbaigazítást, mert otthon 2-3 útvonalat is kinéztem magamnak. Végül a tiszaroffi kompot ajánlották, illetve, hogy Tiszaburán nyugodtan menjek fel a gátra, mert van út. Tiszaburáról csak annyit, hogy igyekeztem gyorsan átérni. Felmentem a gátra és várakozásaimmal ellentétben nem aszfaltozott volt, hanem földút. Jónak tűnt, de folyamatosan változott a jó minőségű földút, a törmelék és a fűvel benőtt részek között. Imádkoztam, hogy ne kapjak defektet. Volt nálam egy belső, gumileszedő, két kulcs, de semmi kedvem nem lett volna gumitcseréhez, biztosan stoppoltam volna, de nem a gáton. Szerencsésen megérkeztem a komphoz. Füredtől idáig már könnyebben mentem, legalábbis úgy éreztem. A komp éppen jött, és már fordult is, ráadásul jó hírt is kaptam: azt mondták, hogy Szolnok már csak 40 km. Én ekkor még 60-at gondoltam, de reméltem nekik lesz igazuk. Azt is megtudtam, hogy biztosan lesz aszfaltozott út, mert a térkép alapján nekem ez nem volt biztos, ezért még egy kerülőt is beterveztem, de erre nem volt szükség, sőt, nagyon is rendben volt az aszfalt szinte végig: igazi jó kavicsos anyag volt.
Kezdtem ismét éhes lenni, de ekkor már csak három csokim maradt. Szintén a tavalyi túráról tudtam, hogy nekem ez már itt nem elég, kellene még egy gyros-tál, de mint később kiderült Szolnokig már semmi normális büfé nem volt, ropival meg szintén nem lakok jól. Így az utolsó 40 km-t elég éhesen tettem meg. Kék kút volt minden faluban, Kőteleken egy darázscsípést is sikerült összeszednem miközben pumpáltam a vizet. A szél nagyon változó lett: volt, hogy 32-vel mentem, volt, hogy 17-tel. Szerencsére a komposoknak lett igazuk és rövidebb volt az út, mint gondoltam. 15-km távolból már látszódtak a magas házak, a víztorony. Ekkor már nagyon eléheztem, úgyhogy 21-gyel mentem annak ellenére, hogy szélmentes rész volt és 30-at is lehetett volna. Itt már csak az érdekelt, hogy beérjek. Sör és kaja lebegett a szemeim előtt. Sajnos el kell mondjam, hogy Tiszasüly-től, ahol kitett a komp, szintén alig van élet. Annyi a különbség a Hortobágyhoz képest, hogy több a fa, de, amikor azok sincsenek az oldalszél durva volt nagyon, és mint mondtam nem lehet megállni egy kajára sehol.
Szerencsésen megérkeztem a rokonokhoz, volt nagy meglepetés, hogy kétkeréken érkeztem. Éppen elkészült a pörkölt a bográcsban, sör is volt, úgyhogy gyorsan magamhoz tértem.
Ismét nagy élménnyel lettem gazdagabb. A vége 176 km, 23-as átlag, 7,5 óra tekerés, mintegy 9 óra összidő, vagyis sikerült nagyon kevés állásidőt összeszednem a tavalyi balatoni túrával ellentétben. Jól esett, elfáradtam, remélem lesz még sok hasonló az életben.
