Üdvözlet minden kedves Olvasómnak!
Mindig is rendelkeztem kerékpárral, kisebb koromban természetesen kemping és BMX, majd később MTB. Egészen 2008-ig csak arra használtam, hogy néha elmenjek vele ide-oda, haverokig, boltba, ilyesmi. 2003-2007 között autóm is volt, de 2007 végén eladtam, mert nem igazán éreztem, hogy egy átlagember, mint amilyen én is vagyok, megengedheti magának, hogy azzal furikázzon, ha éppen el kell menni valamiért.
2008-tól aztán busz és autó helyett is mindenhova bicajjal kezdtem járni. Rájöttem, hogy szépen apránként bármit hazafuvarozhatok így is a boltból. Sőt, ma már Debrecenben is vannak olyan cégek (Telekosár) akiknél online is be lehet vásárolni, és házhoz hozzák a havi bevásárlást. Úgyhogy emiatt sem kellett már kocsi.
2008 tavaszán aztán magánéleti problémák úgy hozták, hogy egyszer felpattantam a MTB-omra (akkor még egy Tesco-s bicajom volt pici tuninggal) és elmentem egy nekem hosszabbnak számító útra: kitekertem Bánkra. Ez kb. 12 km kifelé és persze ugyanennyi vissza is. Meglepően jól éreztem magam, pedig nem voltam hozzászokva az ilyesmihez.
1-2 bánki "túra" után továbbmentem, és meg sem álltam Létavértesig (50 km oda-vissza). Ezúttal is jó volt a tekerés, és ekkorra már beleszerettem a hosszabb tekerésekbe. Imádtam elindulni, közben zenét hallgattam, de figyelni igazából nem figyeltem rá, csak szóljon valami.
2008. októberében aztán egészen Marghita-ig mentem (ez már romániai magyar terület 140 km oda-vissza). Korábban jártam már itt többször még autóval, így ismerős volt a környék. Ebben az időszakban még nem is gondoltam arra, hogy a kerékpáron esetleg valami meg is hibásodhat. Szerencsére soha nem volt semmi probléma: se a lánc nem esett le, se defektem nem volt. Nem voltam még ekkor sem túl edzett, a román határtól visszafelé már nagyon szenvedtem, de muszáj volt hazajönni. Létavértesen gondolkoztam azon, hogy az akkor még működő állomáson felpattanok egy vonatra és azzal jövök, de pechemre annyit kellett volna várni, hogy nem érte volna meg, így kis pihenő után jöttem tovább. Egyre lassabb voltam, kezdett sötétedni is, úgyhogy jó lett volna ha kicsit gyorsabb vagyok. A városhatárt már sötétben értem el. Akkor 20-21-es átlagot tekerhettem, ha jól emlékszek, és ez nekem fantasztikusnak tűnt akkor, de persze a lényeg az volt, hogy egy komoly próbatétel teljesítettem. Nem lebecsülendő az sem, hogy korábban ezt az utat kb. 3000 Ft-ból sikerült abszolválni benzinfogyasztással, most pedig 1-2 csoki kellett csak mint energiabomba.
A Debrecen-Létavértes vonal vált edzéseim helyszínévé, ugyanis elég gyér a forgalom, az út elviselhető, főleg most, hogy a fele már fel van újítva. Ezután még 2-3 alkalommal megismételtem a romániai utat. Azért érdemes átmenni a határon, mert annak idején úgy sikerült kialakítani az okos embereknek a határt, hogy amint átlépünk kezdődnek a dimbek-dombok, és nekem, mint alföldi emberkének már azok is nagyon élvezetesek.
Azóta a Debrecen - Marghita távot sikerült már 24,5-es átlaggal is letekrni; a Létavértes távon pedig 26-27 közötti idő a legjobb. Sajnos 2009-ben 2x kellett bicajt vennem köszönhetően kedves embereknek akik "kölcsönvették" és még nem hozták vissza őket.
Így kezdődött a bicajos hobbim, és komolyabb érdeklődésem a kerékpárok iránt.
Üdv,
Csabi