Hogyan is függ össze ez a két dolog? A kulcsszó EGER. Mint azt már többen is tudhatjátok, idén nyárra szeretnék majd egy egyhetes kerékpáros túratábort szervezni kis hazánk e csodálatos városába. Milliószor jártam itt osztálykirándulásokon, barátnővel, de a tavalyi kerékpáros kaland új szemszögből világította meg a török elleni hősies küzdelemről ismert városunkat: hegyek. Eger nem más, mint a hegyimádó kerékpárosok paradicsoma, legyen szó országútról vagy terepről; engem persze csak az aszfalt érdekel most. Eger fekvése földrajzilag tökéletes, mindennek a közepén fekszik, akármerre indul is neki a vasparipás lovag, hegyekbe ütközik, és persze aztán igyekszik visszaütni a hegynek, dombnak.
Felsőtárkány felé a családosok is nyugodtan elindulhatnak, hiszen a városon át és utána is kerékpárút vezet Tárkányig (leszámítva egy rövidebb szakaszt). Aki keményebb, továbbmehet a szerpentinen Répáshuta, Bükkszentkereszt, majd Miskolc felé. Még Répáshuta előtt a parkolóból átvezet egy erdészút Szilvásváradra, ahol az ország egyik, hanem a legjobb kerékpárkölcsönzője és tesztelési lehetőség várja a bringásokat. Onnan vissza lehet ereszkedni Egerbe, de persze fordított sorrendben is megtehető az út. Az erdei utat választók rázós élményekre készüljenek, mivel a fagy folyamatosan bontja az aszfaltot.
Mivel az időjárás-jelentések nagyon jó időt mondtak a május 1-i hosszú hétvégére, azt terveztem, hogy ki is próbálom kicsiben a tervezett tábort. Szállás a tavaly kipróbált Tulipán Kemping, ezúttal telepített lakókocsiban, hogy a bicajt elzárjam estére. Mivel úgy alakult, hogy nem számíthattam nagy társaságra, ezt a lehetőséget választottam, így saját csapatbuszom volt.
Szombat reggel indultam a 6:45-ös vonattal Debrecenből, 9:30-kor már le is szállhattam, 10 körül már be is pakoltam. Zoli haverommal (HT 2011-ről ismerem) megbeszéltük, hogy átjön egy napra, mert előtte borkóstolón lesz Szomolyán. 11 körül már bent is volt a Dobó téren, ez neki máris egy 20-as, ami egy borkóstoló utáni napon már elég lenne, de még el is indultunk a fent nevezett Répáshuta felé vezető úton. Én az erdei utat nem szívesen vállaltam be, szét is rázta az első sárvédőmet, egy csavar meg is szökött. Zolinak a tárcsafék betétjét lazította ki a rázkódás. Szilvásváradon megcsodáltuk a milliós értékű bicajokat, és miután elkönyveltük, hogy nem most fogjuk kipróbálni robogtunk tovább. Volt még pár kisebb emelkedő, de Eger felé inkább lejt már az út. Zoli az utolsó vonattal jött haza Debrecenbe, én pedig a strand felé vettem az utam miután bepizzáztam a kempingben. Jól esett a termál és a hidegebb víz is, hiszen nyári kánikula volt egész hétvégén. Ez a nap így nekem 80 km lett.
Vasárnapra az volt a terv, hogy Zsolti haver jön Debrecenből – anyagi okok miatt kerékpárral (130 km bemelegítés) és megyünk tovább Egerszalók-Gyöngyös felé. Ott találkozó Norbi nevű túratárssal, és irány a Kékes. Zsolti hajnal 1-kor indult és 8-ra ott is volt a kempingben. Ez bármely halandónak már elég lett volna, de neki még hátra volt az aznapi 120 km, mert Kékes után Sirok felől jöttünk vissza Egerbe. A kellemes emelkedőkön érezhető is volt Zsolti fáradtsága, és már Gyöngyösre is hulla volt – nem csoda. Én élveztem a fel-le meneteleket. Gyöngyösön feltöltöttük készleteinket, és nekivágtunk, immáron hárman. Az újraindulásnál elég beálltnak éreztem a lábaimat, és hát a nevetséges módon kialakított kerékpárút sem volt a legjobb. Mátrafürednél végre kimehettünk a 24-esre, és saját tempó. Sok motoros volt akármerre jártam a hétvégén, de itt persze még több. Róluk most legyen annyi elég, hogy „No Comment”.
Sok kilóméteres emelkedő mindig durva, főleg alföldieknek, de aránylag élveztem, a lábam is kezdett jobb lenni. Néha kiállva segítettem rá egy kicsit. Az árnyékmentes helyeken elég durva volt a meleg, főleg, hogy délben indultunk neki. Azt hittem több bicajos lesz, de aránylag kevesen próbálkoztak. Mátraházára még 10-13 közötti tempóban haladtam, de az utolsó még meredekebb 4 km-en muszáj voltam az utolsó fokozatot is kipróbálni, és ha lehetett volna, biztos lejjebb váltok. Így 7 km/h-val haladtam a csúcsig, kezdtem eléhezni, de nem akartam leszállni már, és fel is értem lógó nyelvvel. Röpke 15 perces földönfekvés és cukorpótlás következett. Zsolti sajna ide már nem tudott feljönni. Norbi viszont pár megállóval felért. Beültünk kajálni, fotóztunk, vettünk egy kis vásárfiát és jöhetett a jutalom: száguldás lefelé. Sok helyen rossz az út, úgyhogy óvatosan kellett jönni, de 50-55 itt is megvolt. Mátraházától pedig a 60 is a nyújtottabb részeken. Kb.20 km ereszkedés után sík rész következett: Parád, Recsk, majd Siroktól ismét fel-le. A srácok mentek haza a 16:30-as vonattal. Minden elismerésem Zsoltié, hogy ilyen körülmények között csinálta végig a 240-250 km-ét. Én este ismét pizzáztam, majd séta a városban és a Völgyben borkóstolóval. A vasárnapot 120 km-rel abszolváltam.
Hétfőre nem volt vendégem. A terv egy könnyedebbnek tűnő Kerecsend – Füzesabony – Mezőkövesd - Noszvaj-kör volt. Az Egerből kivezető kisebb emelkedő is furcsán keménynek tűnt az elmúlt két nap következtében, de reméltem lesz még jobb is. Lett. Kezdett beindulni a lábam. Reméltem, hogy nem kapok ellenőrzést a 3-ason. Nevetséges, hogy nem lehet ott tekerni. Szerencsére nem volt gond, és 30 perc alatt Kövesden voltam. Itt irány Bogács felé, az út elég rossz minőségű. Bogácson szálltam le először: ettem-ittam, felmentem a kilátóba. Aztán ismét mászás, főleg a Noszvaj utáni kis emelkedők fárasztóak. Jó volt itt is száguldozni lefelé. Egy órára már a szálláson voltam, ebédeltem, utána strand.70 km-es szakasz lett a hetfő.
Este a főtéren jó hangulatban vacsoráztam egy mindenki számára kerülendő helyen: Offi-Ház, Arany Oroszlán Étterem. 650-ért korsó Soproni, nevetséges kiszolgálás. Mindenki kerülje el távolról.
Mivel fáradtnak éreztem magam még egy naphoz vagy a hazatekeréshez, jöttem a 10:30-as vonattal. Délután még ismerősökkel kimentünk Vekerire grillezni, este pedig sörözés a Roncsban. Így lett kerek a hétvége. Fantasztikusan jó volt a hegyekben tekerni, remélem sok ilyen lesz még, és persze többen megyünk. A vége 270 km, 20-as átlag.
