HTML

Debreceni Kerékpárosok Fóruma

dbkerekparblog@gmail.com

Friss topikok

  • SteelMan: Nálam nem szokott olyan lenni, hogy vége van a kerékpáros szezonnak. Addig tekerek, túrázom, míg j... (2012.03.04. 18:43) Évadzárás 2010
  • SteelMan: Biztos nagyon jó túra volt! Mi is voltunk Gergővel Egerben több alkalommal is. Jó hegyes vidék leg... (2012.03.04. 18:20) Eger környéki hétvége
  • SteelMan: Akkor egy 2012-es beszámoló is belefér a "kerékpárutak" minőségéről szerintem. Sokat rosszabbodta... (2012.03.04. 17:56) Kerékpárutak
  • SteelMan: Én szinte mindig kerékpárral közlekedek, már gyerekkorom óta. Kb. 10 éves koromban kaptam egy BMX-... (2012.03.04. 12:45) Kezdetek
  • aviator_: :) A tészta nekem is nagyon bejön ;) (2010.12.18. 16:09) Karácsonyi Ajándékötletek

Határon Túra 2011: Gyimesbükk (Székelyudvarhely) - Budapest

2012.01.09. 13:57 magycs

Egy nagyon jelentős élménybeszámoló pótlására kerítettem sort: ez nem más, mint a 2011-es Határon Túra élményeinek megosztása. Kezdeném azzal, hogy leírhatatlan, de azért valamit megpróbálok érzékeltetni belőle. Annyit azért leszögezek, hogy egyszer ezt minden bringásnak ki kell próbálnia.

A 2011-es volt a második ilyen túra; először 2010-ben rendezték meg, és már akkor is sajnáltam, hogy nem vehettem részt, akkor ráadásul Debrecenen is keresztüljöttek, és úgy haladtak a nagy Erdély felé egy héten keresztül. Ezúttal fordult a kocka és az útirány: buszokkal, kamionnal ki Gyimesbükkig vagy Székelyudvarhelyig – lehetett jelentkezni 7 és 8 napra -, és onnan vissza Budapestig.

Én és Feri barátom 2011.08.13-án indultunk útnak a Tesco parkolóból; idejött értünk az egyik majdani kísérő kocsi. Itt csatlakozott hozzánk még a szoboszlói gyökerekkel bíró Péter, aki nálunk sokkal nagyobb bringás; ő már ide is bicajjal jött a szomszéd városból. Mint megtudtuk ő sok-sok ezer km-t teker évente, jelenleg Szombathely környékén, sokszor leugranak a balcsira – jó nekik. Miért is irigykedek, nekünk itt a Hortobágy – remélem, érzitek az iróniát.

A sofőr is fiatal srác, velünk egyidős volt, úh így vágtunk neki az útnak négyesben: bicajok a tetőn, a kocsi tele volt még alkatrészekkel a túrához. Mi így vállaltuk a jelentkezést, ha felvesznek Debrecenben, amúgy fel kellett volna utazni Pestre, aztán onnan nagy busszal Románia. Nekünk így olcsóbb és kényelmesebb is volt. Ahhoz képest, hogy késve indultunk jó tempóban haladtunk, de így is csak estére értünk oda, talán 6 körül. A többiek már régen megérkeztek, lepakoltak, átnézették a bicajokat, stb. Nekünk ez még sorra volt. Lepakoltunk a kocsiról, mentem egy kört a székelyudvarhelyi kollégium kavicsos parkolójában, letettem a kétkerekűt, leültünk beszélgetni és egyszer csak egy nagy pukkanás zavarta meg a nyugalmunkat: Csabi hátsó kereke úgy eldurrant, hogy azt öröm volt nézni és hallgatni – már akinek. Külső és belső is szakadt.

Mondanom sem kell, hogy egy egyhetes túra elején másra sem vágyik az ember. A külső nem volt a legjobb állapotban, ez segíthette a történteket a kavicsos parkolóban. A szervizes kicserélte, de csak totál sima gumi volt méretben, úgyhogy már előre vártam vele a murvás szakaszt. A többiek azzal bíztattak, hogy jobb most, mint útközben. Igen, de az elsőm sem volt sokkal jobb állapotban, és a szakadás okát nem tudtuk. Megjegyzem ezzel le is tudtam a szervizt a túra egészére; a pádisi szakaszon volt még egy pár fékbetétcserém, de ott mindenkinek majdnem, úh az már más.

A szállás nagyon szép és jó volt, felújított koli, saját zuhannyal, háromágyas szoba, így pont meg is voltunk. Vacsora, póló-, kulacs- és mezosztás attól függően ki-mit rendelt előzetesen. Másnap, reggeli után kitekertünk a főtérre, volt egy kis rendezvény és indulhatott a csapat, immáron teljes mezőny, hiszen voltak, akik egy nappal hamarabb indultak Gyimesbükkről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó hangulatban, gyönyörű időben haladt a karaván. Nagyon klassz volt ilyen tömeggel haladni, kb. 150-en voltunk, és vagy 10 kocsi kísért minket. Biztosításként a román rendőrség és saját motorosaink is voltak. Természetesen itt még csak beszélgetés folyt, ez a túra amúgy sem a versenyzésről szólt. Kiderült, hogy környékbeli magyarok többen is csatlakoztak erre a szakaszra. Kellemes volt a táj, dimbes-dombos, ismerkedésnek éppen jó, néha lehetett kicsit tekerni a dombtetőig. Nagyon gáz volt, mikor a „hegyi” emberek simán elmentek mellettünk, meglátszott, hogy alföldi „nevelést” kaptunk. Az útvonal Farkaslakán, Parajdon és Szovátán is áthaladt. Szovátán nagyon jó lett volna csobbanni, hiszen tényleg nyári idő volt. Itt nagyon finom és bőséges ebédet kaptunk a helyi árvaházban, ahol sok szomorú és vidám történtet is hallhattunk. Biztos vagyok benne, hogy a többség belül azért elsírta magát, és ha megnézitek a melllékelt fotót arról a két pici lánykáról, ti is így tesztek. Én legszívesebben hazahoztam volna őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14-én este Szászrégenben volt a befutó, nagy tömeg várt minket. Pár száz ember. Itt kell megjegyezni, hogy a befutók helyszínén bringások szórakoztatták a közönséget, és elképesztő dolgokat műveltek, pedig én nem vagyok oda ezekért a műfajokért, de minden elismerésem a srácoknak. A csapat estére ketté lett osztva, a mi szállásunk egy lepukkant kamionos motel volt, elég gusztustalan. Kiemelném, hogy minden más szállás teljesen rendben volt a túra alatt. A vacsora mondanom sem kell nagyon jól esett, 100 km után ez nem kérdés. Egy kis sör, este még egy kis pálesz is előkerült egyesektől, és hát nem sérthettünk meg senkit. A vacsora alatt azt is megtudtuk, hogy a LOKI aznap nyert, a Vidit vertük 2-1-re, úgyhogy újabb adag boldogság jutott nekünk.

15-én reggeli után máris a nagy Kolozsvár volt a cél, ismételten kellemes napsütés, tökéletes bringás idő volt. A napi túrák úgy néztek ki, hogy kb. 20 km-enként volt frissítő állomás nápolyival, kolbászos kenyérrel, sok-sok vízzel, izotóniás itallal és gyümölccsel. Ezek mindig nagyon jól estek. Főleg a meleg volt megviselő, na és persze ekkora távon muszáj enni akkor is, ha nem vagy éhes. Megállni csak ilyenkor volt lehetőség, mert a csapatot egyben kellett tartani. Sok településen haladtunk át, naponta több helyen meg is álltunk, itt volt egy kis protokoll, szalagfeltűzés a zászlóra, aztán irány tovább. Ezen a napon már kicsit kettévált a mezőny, mi szerencsére bírtuk a 27-28 körüli átlagot. Kolozsvár előtt bevártuk a leszakadtakat, sorfalat álltunk és igazi Tour-os köszöntésben részesítettük őket.

Kolozsvárra nagyon hosszú bevezető út volt – mint másnap reggel kiderült a másik irányba tartó kivezető legalább ilyen hosszú. Sajnos sok csúnya lakótelepet láttunk, még csak lefestve sincsenek, csak maga a beton, elég lehangoló. A belváros amúgy elég szép, főleg a Mátyás-szobor. Itt sajnos szinte senki nem várt minket, úh a bevonulásunk elég unalmasra sikeredett. Elfoglaltuk a szállást, lementünk vacsorázni, de még a szervezők is meglepődtek milyen vacsorát kaptunk. Maradjunk annyiban, hogy mindenki elment még gyrosozni utána, na és persze meginni egy sört. A régi belvárosi utcák hangulatosak, de sajna a többség fáradt volt, úh nem maradtunk sokáig. Közben összeismerkedtünk a többi debrecenivel is, azt hiszem 8-an lehettünk.

Másnap a reggeli se volt túl jó úh. pékségeket kerestünk valami értelmes kaja után. Én nagyon jól „elkommunikáltam” egy román boltossal, de csak sikerült azt kapnom, amit szerettem volna. 16-án tehát Kolozsvárról indultunk, és ez volt a várva várt nap: a HEGY. Egy ideig mentünk együtt, aztán elértünk egy nagyon szép víztározóhoz, ott frissítő, majd kiadták a jelszót: lehet menni egyedül is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hegyen ugyebár nem lehetne egyben tartani a társaságot. Szépen sorban kezdtek menni az emberek, többen elindultak az elején, de szépen sorban utolértük őket. Itt talán még Ferivel együtt meneteltünk, de később szétváltunk. Ez a nap volt, amire mindenki várt: valaki azért, hogy túlélje, mások azért, mert tudják, hogy a hegyek adják az igazi élvezetet ebben a sportban. Csodálatos szerpentinen haladtunk felfelé, mentem a saját tempómban, beértem két embert, és nagyon sokáig mentünk együtt, mindhárman igyekeztünk vezetni. Később hátrahagytam őket is, mert már fárasztóbb volt velük kerekezni, nem volt mit tenni, egyedül kellett haladnom. Sokan megálltak fotózni, én eldöntöttem, hogy nem fogok, mert egyben szeretnék felmenni: kb. 20 km, elég jó meredekséggel, ez már egy jó hegy a TDF-on is. Sajnos tudtuk előre, hogy egy idő után murva lesz csak, ez még nehezebbé tette a szakaszt, főleg, hogy, mint mondtam sima gumit kaptam hátulra. Életemben először kellett használnom a 21 fokozatból a két leggyengébbet, de egy idő után már csak abban bírtam tekerni. Eddig végig jó időnk volt, persze hol kapjon el az eső, ha nem a murvás úton a hegyekben. Hatalmas nyári zápor kapott el mindenkit. A szakasz végén az is kiderült, hogy, aki lassabb volt az akár négyszer is megázhatott aznap, én azt hiszem kétszer. Fantasztikus szakasz volt, én attól féltem a gumi nem fogja bírni, de kibírta az egész túrát, nem beszélve majd a következő szakaszról, ahol lefelé mentünk ilyen utakon 30-40-nel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utolsó felfelé menő km-en, ahol több cm mélységben volt kavics, le kellett szálljak, mert csak kapart a gumi; volt, akinek a terepgumi sem bírta ezt a részt. A szakasz vége felé, az utolsó frissítőpontnál kaptunk először dinnyét, innentől kezdve az lett a sláger a frissítésekkor. Itt még hidegben (ez már magasan a hegyen történt, és esőben) is jól esett. Az utolsó kilómétereken már sárban mentünk, mert építették az utat: még most szélesítik, vágják ki a fákat, és gondolom, jövőre aszfaltoznak. Csodaszép helyen, a semmi közepén volt a szállás. Szerencsére volt slag, így mindenki a bicaj tisztításával kezdte az estét. Takaros kis faházakban voltunk elszállásolva, vacsorára nagyon finom és gazdag leves ill. pörkölt volt.

Természetesen jól esett a sör ismét. Nem kellett altatni senkit. Volt viszont egy nagy gond: csupa víz volt minden cuccunk, és reggelre esélytelen volt, hogy megszárad. Szerencsére volt váltás kerékpáros ruházatom, de a cipő az úgy maradt, ahogy volt.

Reggel nagy köd volt, de a nap első sugaraira fel is szakadt. Kezdetben még fáztunk, aztán folyamatosan lehetett levetkőzni rövidújjúra. Ismételten mászni kellett egy kicsit, mert tegnap nem teljesen mentünk fel a Pádisra. Ismét úttalan utakon mentünk, akkora kődarabok között, hogy még jobban féltettem a gépet, mint előző nap: nem akartam, hogy szétessen bármi és buszoznom kelljen a túra további napjaiban.

Szerencsére bírta a kicsike, nem is akárhogy: olyan bicajokat hagytam le, amikkel simán lehet menni hegyi terepen. A csúcson a pihenőt követően jött a hatalmas gurulás: 25-30 km lefelé, végig aszfaltmentesen. Eleinte óvatos voltam: voltak részek, ahol jobban kellett vigyázni a nagyobb kövek miatt, viszont volt olyan is, ahol lehetett engedni neki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előző nap elfogyott a fékbetét, azt kicserélték, úh volt ami megfogjon. Itt is kezdett szétesni a csapat, voltak, akik nagyon óvatosan jöttek, érthető okokból: én is meglepődtem magamon egyébként, néhol már azt vártam, hogy eldurran a gumi. Voltak brutál hegyi gépek, azokkal még gyorsabban jöttek lefelé, élvezték nagyon. Voltak olyanok is, akik hoztak magukkal plusz terepgumikat erre a napra, voltak, akik másik bicajt is hoztak. Miután mindenki túlélte a lejövetelt, egyre unalmasabb lett a szakasz. Pillantgattunk hátrafelé, de sajna egyre távolabb kerültek a hegyek. Lefelé szinte nehezebb volt amúgy, mert jobban kellett vigyázni, a vádlim is bedurrant rendesen. Egy kis pihenősebb tempó után ismét lehetőség volt gyorsabb tempóra váltani, kettészakadt a csapat. Mi Ferivel a gyorsabb társaságot vélasztottuk, de valamiért nekem egyre nehezebben ment ez a rész. Itt már 30-35-ös tempót is mentünk, és próbálták még inkább leszakítani az embereket. A frissítők kis megnyugvást jelentettek, és szerencsére a szakasz a végéhez közeledett. Nagyszalonta volt a cél estére, a város előtt úgy volt, hogy bevárjuk a második a társaság másik felét, de annyira lemaradtak, hogy kb. egy órányi várakozás után azt mondták, hogy akkor két csapatban érkezünk. Az egész túra során itt volt a legszebb fogadtatásunk: szinte versenyen érezhettük magunkat, sok ember sorfalat állt, hatalmas tapsvihar, műsor a színpadon, egyszerűen fantasztikus volt. A második adag fogadtatásába már mi is besegítettünk. Polgármesteri köszöntő, mindenféle műsorok a színpadon, de persze mi már éhesek és szomjasak voltunk, úgyhogy szépen sorjában elkezdtünk sörért menetelni. A két, murvásabb szakasz után sok javítani való bicaj volt, a szervizeseknek volt dolguk bőven, szerintem aznap este nem aludtak sokat. Szerencsére a kerékpárboltos kinyitott és mindenki vehetett, amire csak szüksége volt. Peti barátunknak pl. eltört a hajtókar, útközben kölcsönbicajjal jött, és itt tudott venni újat. A szállás az iskola tornatermében volt, de ez volt a leghangulatosabb szállás éppen ezért. Vacsora után még volt sörözés, és zsíros „deszka” is. Ismét találkoztunk egy árvaházzal, az esti tábortüzes vendéglátást ők intézték. Ment az eszmecsere a hegyi szakaszokról, itt ugyanis végetértek a hegyek, sőt még a dombok is, innentől már csak 300 km - nem tévedés háromszáz km – puszta várt ránk.

Érdekesség, hogy rengeteg féle ember vett részt a túrán. Persze mindenki bicajozik, de a 12 évestől a 68-ig (azt hiszem ennyi volt a legidősebb) volt itt mindenki, ráadásul a „kisöregek” úgy mentek, hogy el sem hittük. Volt egy 14 körüli atléta kislány (lehetett vagy 40 kg), simán jött ő is. Mint mondtam nem volt nagy tempó, hiszen ez egy túra, de 7-8 napon keresztül napi 100 km az mindenkit megvisel. Volt olyan is, aki nagyon keveset kerekezik, de a kerékpáros barátja halála késztette arra, hogy részt vegyen, és végig is csinálta.

Másnap reggel megélénkült a médiaforgalom: ezen a napon léptük át a határt. TV-s kocsik és motorok jöttek mellettünk és kamerázták a kis karavánunkat. Csatlakozott hozzánk Pulai Imre olimpiai-bajnok kenusunk is. Nagyon viccesen nézett ki a pár számmal kisebb mezében – de hát rá való méret nem létezik. Ő úgy fogalmazott, hogy neki ez csak egy top. Sajnos rettenetesen lassú tempóban indultunk el: kiderült, hogy csatlakozott hozzánk a polgármester, természetesen nem megfelelő ruházatban és kerékpárral. Abban is reménykedtünk, hogy a sík szakaszokon lehet majd menni legalább két csoportban, és akkor a gyorsabb csapattal ez is jó móka lesz, de sajnos nem engedtek minket, és 20-as tempóban vánszorogtunk. Nekem az új nyereggel, de gondolom bármilyennel is, annyira fájdalmas volt már, hogy kinlódtam végig. Megváltás volt minden megálló. Amúgy is meleg volt, és ilyen tempóban aszalódni elég szenvedés. Mai napig nem tudjuk az okát: a szervezők szerint a rendőrök nem engedtek két csoportot, a rendőrök a szervezőkre mutogattak, lényeg, hogy mi szívtunk. Ez a 100 km nagyon fájdalmasra sikeredett, ez biztos. Útközben egy-egy megálló és a főterek szökőkútja igazi megváltást jelentett, ha csak percekre is. Este Szarvas volt a végállomás, nagyon szépen rendben tartott város, a kerékpáros forgalomhoz illően sok kerékpárút van. Érkezéskor a főtéren volt egy nagyon dögös táncshow, de ezúttal inkább mentünk volna kajálni, sörözni, és szenvedéseinket kipihenni – még a csinos fűszoknyás lányok ellenére is. Este a vízi színházban volt egy kis köszöntés, volt valami műsor is, de még csak nem is színház, hanem vmi felolvasó est, úh kerestünk egy sörözőt, aztán mentünk aludni.

19-én reggel Kecskemét felé vettük az utat, szerencsére kicsit nagyobb, 25-ös tempóban, így kellemesebben telt el a nap. Azt hiszem ti is észreveszitek, hogy itt már nem nagyon van miről írni – hiába, ilyen a puszta. Kecskeméten ismét jó hangulat volt, bár nem a tömeg miatt, – az nem volt – hanem, mert tudtuk, hogy ez az utolsó este együtt, és buli lesz. Még vacsora előtt lehetőségünk volt ingyen bemenni a kecskeméti élményfürdőbe, ahol csúszdáztunk és termáloztunk kb. két órát. Hihetetlenül jól esett csobbanni egy hét tekerés után. Egy ideig úgy volt, hogy egy szalaggal 10-et lehet csúszni, de aztán nem kértek tőlünk semmit. Akin látták, hogy biciklis barnasága van, az mehetett bármennyiszer. Nagyon finom szarvasmarha pörkölt volt a menü, volt hozzá bor és pálinka is. Iszonyat parti kezdődött, volt a szomszédban egy lagzi is, de azok a nyomunkba sem értek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor jelentkeztünk, úgy terveztük, hogy majd Kecskemétről már Debrecenbe vonattal jövünk, viszont nagyon meggyőző volt, hogy a Parlamentbe ígértek egy kis állófogadást és a tűzijátékot is onnan nézhetjük. Így arra szavaztunk, hogy végigmegyünk Pestig. Ezen a napon sem történt semmi érdemleges, a tempó megint visszaesett, de legalább tudtuk, hogy most már vége lesz a nagy kalandnak, így nem zavart annyira. A Kossuth térre bevonulás nagyon felemelő érzés volt, természetesen végigcsengettük az egész várost, ahogy haladtunk a Parlament felé. A parkolóban volt egy kis kaja, majd körbevezettek minket a főbb termeken. Mindig lenyűgöz, hogy milyen szép ez az épület, kár, hogy annyi seggfej „lakik” benne. Kaptunk egy pohár pezsgőt, aztán már kezdődött is a tűzijáték, ami a Parlament lépcsőjéről tényleg szebb látvány.

Összeszedtük a csomagot és indultunk a „taxinkhoz”. Az egyik debreceni túratársunk férje vállalta, hogy páran mehetünk velük. A kisbuszba a bicajok is befértek, úh kényelmes utunk volt. Én korán bealudtam és szinte csak Debrecenben ébredtem fel. Házig hoztak, és egy fillért sem fogadtak el, ezért következő héten benéztem hozzájuk egy kis ajándékcsomaggal.

Ez a túra a kisebb bajaival is egy hatalmas élmény. Csomaggal ugyebár nem kell bajlódni napközben, megvan a szállás, kaja. Egy fillért sem kellett költeni csak pár üveg sörre. A költőpénz nagy részét hazahoztam, mert egy sörön kívül nem vettünk sehol semmit. A román szakasz természetesen sokkal élvezetesebb volt a hegyek miatt. Jó dolog volt ennyi bringaimádó között lenni. Kíváncsian várom 2012-ben hova vezet majd a túra, és attól függően részt veszek. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább életében egyszer próbálja ki. Még több kép itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://debrecenkerekpar.blog.hu/api/trackback/id/tr93531475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.