HTML

Debreceni Kerékpárosok Fóruma

dbkerekparblog@gmail.com

Friss topikok

  • SteelMan: Nálam nem szokott olyan lenni, hogy vége van a kerékpáros szezonnak. Addig tekerek, túrázom, míg j... (2012.03.04. 18:43) Évadzárás 2010
  • SteelMan: Biztos nagyon jó túra volt! Mi is voltunk Gergővel Egerben több alkalommal is. Jó hegyes vidék leg... (2012.03.04. 18:20) Eger környéki hétvége
  • SteelMan: Akkor egy 2012-es beszámoló is belefér a "kerékpárutak" minőségéről szerintem. Sokat rosszabbodta... (2012.03.04. 17:56) Kerékpárutak
  • SteelMan: Én szinte mindig kerékpárral közlekedek, már gyerekkorom óta. Kb. 10 éves koromban kaptam egy BMX-... (2012.03.04. 12:45) Kezdetek
  • aviator_: :) A tészta nekem is nagyon bejön ;) (2010.12.18. 16:09) Karácsonyi Ajándékötletek

Bicaj és Parabigyó

2012.05.02. 15:17 magycs

Hogyan is függ össze ez a két dolog? A kulcsszó EGER. Mint azt már többen is tudhatjátok, idén nyárra szeretnék majd egy egyhetes kerékpáros túratábort szervezni kis hazánk e csodálatos városába. Milliószor jártam itt osztálykirándulásokon, barátnővel, de a tavalyi kerékpáros kaland új szemszögből világította meg a török elleni hősies küzdelemről ismert városunkat: hegyek. Eger nem más, mint a hegyimádó kerékpárosok paradicsoma, legyen szó országútról vagy terepről; engem persze csak az aszfalt érdekel most. Eger fekvése földrajzilag tökéletes, mindennek a közepén fekszik, akármerre indul is neki a vasparipás lovag, hegyekbe ütközik, és persze aztán igyekszik visszaütni a hegynek, dombnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felsőtárkány felé a családosok is nyugodtan elindulhatnak, hiszen a városon át és utána is kerékpárút vezet Tárkányig (leszámítva egy rövidebb szakaszt). Aki keményebb, továbbmehet a szerpentinen Répáshuta, Bükkszentkereszt, majd Miskolc felé. Még Répáshuta előtt a parkolóból átvezet egy erdészút Szilvásváradra, ahol az ország egyik, hanem a legjobb kerékpárkölcsönzője és tesztelési lehetőség várja a bringásokat. Onnan vissza lehet ereszkedni Egerbe, de persze fordított sorrendben is megtehető az út. Az erdei utat választók rázós élményekre készüljenek, mivel a fagy folyamatosan bontja az aszfaltot.

Mivel az időjárás-jelentések nagyon jó időt mondtak a május 1-i hosszú hétvégére, azt terveztem, hogy ki is próbálom kicsiben a tervezett tábort. Szállás a tavaly kipróbált Tulipán Kemping, ezúttal telepített lakókocsiban, hogy a bicajt elzárjam estére. Mivel úgy alakult, hogy nem számíthattam nagy társaságra, ezt a lehetőséget választottam, így saját csapatbuszom volt.

Szombat reggel indultam a 6:45-ös vonattal Debrecenből, 9:30-kor már le is szállhattam, 10 körül már be is pakoltam. Zoli haverommal (HT 2011-ről ismerem) megbeszéltük, hogy átjön egy napra, mert előtte borkóstolón lesz Szomolyán. 11 körül már bent is volt a Dobó téren, ez neki máris egy 20-as, ami egy borkóstoló utáni napon már elég lenne, de még el is indultunk a fent nevezett Répáshuta felé vezető úton. Én az erdei utat nem szívesen vállaltam be, szét is rázta az első sárvédőmet, egy csavar meg is szökött. Zolinak a tárcsafék betétjét lazította ki a rázkódás. Szilvásváradon megcsodáltuk a milliós értékű bicajokat, és miután elkönyveltük, hogy nem most fogjuk kipróbálni robogtunk tovább. Volt még pár kisebb emelkedő, de Eger felé inkább lejt már az út. Zoli az utolsó vonattal jött haza Debrecenbe, én pedig a strand felé vettem az utam miután bepizzáztam a kempingben. Jól esett a termál és a hidegebb víz is, hiszen nyári kánikula volt egész hétvégén. Ez a nap így nekem 80 km lett.

Vasárnapra az volt a terv, hogy Zsolti haver jön Debrecenből – anyagi okok miatt kerékpárral (130 km bemelegítés) és megyünk tovább Egerszalók-Gyöngyös felé. Ott találkozó Norbi nevű túratárssal, és irány a Kékes. Zsolti hajnal 1-kor indult és 8-ra ott is volt a kempingben. Ez bármely halandónak már elég lett volna, de neki még hátra volt az aznapi 120 km, mert Kékes után Sirok felől jöttünk vissza Egerbe. A kellemes emelkedőkön érezhető is volt Zsolti fáradtsága, és már Gyöngyösre is hulla volt – nem csoda. Én élveztem a fel-le meneteleket. Gyöngyösön feltöltöttük készleteinket, és nekivágtunk, immáron hárman. Az újraindulásnál elég beálltnak éreztem a lábaimat, és hát a nevetséges módon kialakított kerékpárút sem volt a legjobb. Mátrafürednél végre kimehettünk a 24-esre, és saját tempó. Sok motoros volt akármerre jártam a hétvégén, de itt persze még több. Róluk most legyen annyi elég, hogy „No Comment”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok kilóméteres emelkedő mindig durva, főleg alföldieknek, de aránylag élveztem, a lábam is kezdett jobb lenni. Néha kiállva segítettem rá egy kicsit. Az árnyékmentes helyeken elég durva volt a meleg, főleg, hogy délben indultunk neki. Azt hittem több bicajos lesz, de aránylag kevesen próbálkoztak. Mátraházára még 10-13 közötti tempóban haladtam, de az utolsó még meredekebb 4 km-en muszáj voltam az utolsó fokozatot is kipróbálni, és ha lehetett volna, biztos lejjebb váltok. Így 7 km/h-val haladtam a csúcsig, kezdtem eléhezni, de nem akartam leszállni már, és fel is értem lógó nyelvvel. Röpke 15 perces földönfekvés és cukorpótlás következett. Zsolti sajna ide már nem tudott feljönni. Norbi viszont pár megállóval felért. Beültünk kajálni, fotóztunk, vettünk egy kis vásárfiát és jöhetett a jutalom: száguldás lefelé. Sok helyen rossz az út, úgyhogy óvatosan kellett jönni, de 50-55 itt is megvolt. Mátraházától pedig a 60 is a nyújtottabb részeken. Kb.20 km ereszkedés után sík rész következett: Parád, Recsk, majd Siroktól ismét fel-le. A srácok mentek haza a 16:30-as vonattal. Minden elismerésem Zsoltié, hogy ilyen körülmények között csinálta végig a 240-250 km-ét. Én este ismét pizzáztam, majd séta a városban és a Völgyben borkóstolóval. A vasárnapot 120 km-rel abszolváltam.

Hétfőre nem volt vendégem. A terv egy könnyedebbnek tűnő Kerecsend – Füzesabony – Mezőkövesd - Noszvaj-kör volt. Az Egerből kivezető kisebb emelkedő is furcsán keménynek tűnt az elmúlt két nap következtében, de reméltem lesz még jobb is. Lett. Kezdett beindulni a lábam. Reméltem, hogy nem kapok ellenőrzést a 3-ason. Nevetséges, hogy nem lehet ott tekerni. Szerencsére nem volt gond, és 30 perc alatt Kövesden voltam. Itt irány Bogács felé, az út elég rossz minőségű. Bogácson szálltam le először: ettem-ittam, felmentem a kilátóba. Aztán ismét mászás, főleg a Noszvaj utáni kis emelkedők fárasztóak. Jó volt itt is száguldozni lefelé. Egy órára már a szálláson voltam, ebédeltem, utána strand.70 km-es szakasz lett a hetfő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este a főtéren jó hangulatban vacsoráztam egy mindenki számára kerülendő helyen: Offi-Ház, Arany Oroszlán Étterem. 650-ért korsó Soproni, nevetséges kiszolgálás. Mindenki kerülje el távolról.

Mivel fáradtnak éreztem magam még egy naphoz vagy a hazatekeréshez, jöttem a 10:30-as vonattal. Délután még ismerősökkel kimentünk Vekerire grillezni, este pedig sörözés a Roncsban. Így lett kerek a hétvége. Fantasztikusan jó volt a hegyekben tekerni, remélem sok ilyen lesz még, és persze többen megyünk. A vége 270 km, 20-as átlag.

Szólj hozzá!

Határon Túra 2011: Gyimesbükk (Székelyudvarhely) - Budapest

2012.01.09. 13:57 magycs

Egy nagyon jelentős élménybeszámoló pótlására kerítettem sort: ez nem más, mint a 2011-es Határon Túra élményeinek megosztása. Kezdeném azzal, hogy leírhatatlan, de azért valamit megpróbálok érzékeltetni belőle. Annyit azért leszögezek, hogy egyszer ezt minden bringásnak ki kell próbálnia.

A 2011-es volt a második ilyen túra; először 2010-ben rendezték meg, és már akkor is sajnáltam, hogy nem vehettem részt, akkor ráadásul Debrecenen is keresztüljöttek, és úgy haladtak a nagy Erdély felé egy héten keresztül. Ezúttal fordult a kocka és az útirány: buszokkal, kamionnal ki Gyimesbükkig vagy Székelyudvarhelyig – lehetett jelentkezni 7 és 8 napra -, és onnan vissza Budapestig.

Én és Feri barátom 2011.08.13-án indultunk útnak a Tesco parkolóból; idejött értünk az egyik majdani kísérő kocsi. Itt csatlakozott hozzánk még a szoboszlói gyökerekkel bíró Péter, aki nálunk sokkal nagyobb bringás; ő már ide is bicajjal jött a szomszéd városból. Mint megtudtuk ő sok-sok ezer km-t teker évente, jelenleg Szombathely környékén, sokszor leugranak a balcsira – jó nekik. Miért is irigykedek, nekünk itt a Hortobágy – remélem, érzitek az iróniát.

A sofőr is fiatal srác, velünk egyidős volt, úh így vágtunk neki az útnak négyesben: bicajok a tetőn, a kocsi tele volt még alkatrészekkel a túrához. Mi így vállaltuk a jelentkezést, ha felvesznek Debrecenben, amúgy fel kellett volna utazni Pestre, aztán onnan nagy busszal Románia. Nekünk így olcsóbb és kényelmesebb is volt. Ahhoz képest, hogy késve indultunk jó tempóban haladtunk, de így is csak estére értünk oda, talán 6 körül. A többiek már régen megérkeztek, lepakoltak, átnézették a bicajokat, stb. Nekünk ez még sorra volt. Lepakoltunk a kocsiról, mentem egy kört a székelyudvarhelyi kollégium kavicsos parkolójában, letettem a kétkerekűt, leültünk beszélgetni és egyszer csak egy nagy pukkanás zavarta meg a nyugalmunkat: Csabi hátsó kereke úgy eldurrant, hogy azt öröm volt nézni és hallgatni – már akinek. Külső és belső is szakadt.

Mondanom sem kell, hogy egy egyhetes túra elején másra sem vágyik az ember. A külső nem volt a legjobb állapotban, ez segíthette a történteket a kavicsos parkolóban. A szervizes kicserélte, de csak totál sima gumi volt méretben, úgyhogy már előre vártam vele a murvás szakaszt. A többiek azzal bíztattak, hogy jobb most, mint útközben. Igen, de az elsőm sem volt sokkal jobb állapotban, és a szakadás okát nem tudtuk. Megjegyzem ezzel le is tudtam a szervizt a túra egészére; a pádisi szakaszon volt még egy pár fékbetétcserém, de ott mindenkinek majdnem, úh az már más.

A szállás nagyon szép és jó volt, felújított koli, saját zuhannyal, háromágyas szoba, így pont meg is voltunk. Vacsora, póló-, kulacs- és mezosztás attól függően ki-mit rendelt előzetesen. Másnap, reggeli után kitekertünk a főtérre, volt egy kis rendezvény és indulhatott a csapat, immáron teljes mezőny, hiszen voltak, akik egy nappal hamarabb indultak Gyimesbükkről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó hangulatban, gyönyörű időben haladt a karaván. Nagyon klassz volt ilyen tömeggel haladni, kb. 150-en voltunk, és vagy 10 kocsi kísért minket. Biztosításként a román rendőrség és saját motorosaink is voltak. Természetesen itt még csak beszélgetés folyt, ez a túra amúgy sem a versenyzésről szólt. Kiderült, hogy környékbeli magyarok többen is csatlakoztak erre a szakaszra. Kellemes volt a táj, dimbes-dombos, ismerkedésnek éppen jó, néha lehetett kicsit tekerni a dombtetőig. Nagyon gáz volt, mikor a „hegyi” emberek simán elmentek mellettünk, meglátszott, hogy alföldi „nevelést” kaptunk. Az útvonal Farkaslakán, Parajdon és Szovátán is áthaladt. Szovátán nagyon jó lett volna csobbanni, hiszen tényleg nyári idő volt. Itt nagyon finom és bőséges ebédet kaptunk a helyi árvaházban, ahol sok szomorú és vidám történtet is hallhattunk. Biztos vagyok benne, hogy a többség belül azért elsírta magát, és ha megnézitek a melllékelt fotót arról a két pici lánykáról, ti is így tesztek. Én legszívesebben hazahoztam volna őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14-én este Szászrégenben volt a befutó, nagy tömeg várt minket. Pár száz ember. Itt kell megjegyezni, hogy a befutók helyszínén bringások szórakoztatták a közönséget, és elképesztő dolgokat műveltek, pedig én nem vagyok oda ezekért a műfajokért, de minden elismerésem a srácoknak. A csapat estére ketté lett osztva, a mi szállásunk egy lepukkant kamionos motel volt, elég gusztustalan. Kiemelném, hogy minden más szállás teljesen rendben volt a túra alatt. A vacsora mondanom sem kell nagyon jól esett, 100 km után ez nem kérdés. Egy kis sör, este még egy kis pálesz is előkerült egyesektől, és hát nem sérthettünk meg senkit. A vacsora alatt azt is megtudtuk, hogy a LOKI aznap nyert, a Vidit vertük 2-1-re, úgyhogy újabb adag boldogság jutott nekünk.

15-én reggeli után máris a nagy Kolozsvár volt a cél, ismételten kellemes napsütés, tökéletes bringás idő volt. A napi túrák úgy néztek ki, hogy kb. 20 km-enként volt frissítő állomás nápolyival, kolbászos kenyérrel, sok-sok vízzel, izotóniás itallal és gyümölccsel. Ezek mindig nagyon jól estek. Főleg a meleg volt megviselő, na és persze ekkora távon muszáj enni akkor is, ha nem vagy éhes. Megállni csak ilyenkor volt lehetőség, mert a csapatot egyben kellett tartani. Sok településen haladtunk át, naponta több helyen meg is álltunk, itt volt egy kis protokoll, szalagfeltűzés a zászlóra, aztán irány tovább. Ezen a napon már kicsit kettévált a mezőny, mi szerencsére bírtuk a 27-28 körüli átlagot. Kolozsvár előtt bevártuk a leszakadtakat, sorfalat álltunk és igazi Tour-os köszöntésben részesítettük őket.

Kolozsvárra nagyon hosszú bevezető út volt – mint másnap reggel kiderült a másik irányba tartó kivezető legalább ilyen hosszú. Sajnos sok csúnya lakótelepet láttunk, még csak lefestve sincsenek, csak maga a beton, elég lehangoló. A belváros amúgy elég szép, főleg a Mátyás-szobor. Itt sajnos szinte senki nem várt minket, úh a bevonulásunk elég unalmasra sikeredett. Elfoglaltuk a szállást, lementünk vacsorázni, de még a szervezők is meglepődtek milyen vacsorát kaptunk. Maradjunk annyiban, hogy mindenki elment még gyrosozni utána, na és persze meginni egy sört. A régi belvárosi utcák hangulatosak, de sajna a többség fáradt volt, úh nem maradtunk sokáig. Közben összeismerkedtünk a többi debrecenivel is, azt hiszem 8-an lehettünk.

Másnap a reggeli se volt túl jó úh. pékségeket kerestünk valami értelmes kaja után. Én nagyon jól „elkommunikáltam” egy román boltossal, de csak sikerült azt kapnom, amit szerettem volna. 16-án tehát Kolozsvárról indultunk, és ez volt a várva várt nap: a HEGY. Egy ideig mentünk együtt, aztán elértünk egy nagyon szép víztározóhoz, ott frissítő, majd kiadták a jelszót: lehet menni egyedül is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hegyen ugyebár nem lehetne egyben tartani a társaságot. Szépen sorban kezdtek menni az emberek, többen elindultak az elején, de szépen sorban utolértük őket. Itt talán még Ferivel együtt meneteltünk, de később szétváltunk. Ez a nap volt, amire mindenki várt: valaki azért, hogy túlélje, mások azért, mert tudják, hogy a hegyek adják az igazi élvezetet ebben a sportban. Csodálatos szerpentinen haladtunk felfelé, mentem a saját tempómban, beértem két embert, és nagyon sokáig mentünk együtt, mindhárman igyekeztünk vezetni. Később hátrahagytam őket is, mert már fárasztóbb volt velük kerekezni, nem volt mit tenni, egyedül kellett haladnom. Sokan megálltak fotózni, én eldöntöttem, hogy nem fogok, mert egyben szeretnék felmenni: kb. 20 km, elég jó meredekséggel, ez már egy jó hegy a TDF-on is. Sajnos tudtuk előre, hogy egy idő után murva lesz csak, ez még nehezebbé tette a szakaszt, főleg, hogy, mint mondtam sima gumit kaptam hátulra. Életemben először kellett használnom a 21 fokozatból a két leggyengébbet, de egy idő után már csak abban bírtam tekerni. Eddig végig jó időnk volt, persze hol kapjon el az eső, ha nem a murvás úton a hegyekben. Hatalmas nyári zápor kapott el mindenkit. A szakasz végén az is kiderült, hogy, aki lassabb volt az akár négyszer is megázhatott aznap, én azt hiszem kétszer. Fantasztikus szakasz volt, én attól féltem a gumi nem fogja bírni, de kibírta az egész túrát, nem beszélve majd a következő szakaszról, ahol lefelé mentünk ilyen utakon 30-40-nel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utolsó felfelé menő km-en, ahol több cm mélységben volt kavics, le kellett szálljak, mert csak kapart a gumi; volt, akinek a terepgumi sem bírta ezt a részt. A szakasz vége felé, az utolsó frissítőpontnál kaptunk először dinnyét, innentől kezdve az lett a sláger a frissítésekkor. Itt még hidegben (ez már magasan a hegyen történt, és esőben) is jól esett. Az utolsó kilómétereken már sárban mentünk, mert építették az utat: még most szélesítik, vágják ki a fákat, és gondolom, jövőre aszfaltoznak. Csodaszép helyen, a semmi közepén volt a szállás. Szerencsére volt slag, így mindenki a bicaj tisztításával kezdte az estét. Takaros kis faházakban voltunk elszállásolva, vacsorára nagyon finom és gazdag leves ill. pörkölt volt.

Természetesen jól esett a sör ismét. Nem kellett altatni senkit. Volt viszont egy nagy gond: csupa víz volt minden cuccunk, és reggelre esélytelen volt, hogy megszárad. Szerencsére volt váltás kerékpáros ruházatom, de a cipő az úgy maradt, ahogy volt.

Reggel nagy köd volt, de a nap első sugaraira fel is szakadt. Kezdetben még fáztunk, aztán folyamatosan lehetett levetkőzni rövidújjúra. Ismételten mászni kellett egy kicsit, mert tegnap nem teljesen mentünk fel a Pádisra. Ismét úttalan utakon mentünk, akkora kődarabok között, hogy még jobban féltettem a gépet, mint előző nap: nem akartam, hogy szétessen bármi és buszoznom kelljen a túra további napjaiban.

Szerencsére bírta a kicsike, nem is akárhogy: olyan bicajokat hagytam le, amikkel simán lehet menni hegyi terepen. A csúcson a pihenőt követően jött a hatalmas gurulás: 25-30 km lefelé, végig aszfaltmentesen. Eleinte óvatos voltam: voltak részek, ahol jobban kellett vigyázni a nagyobb kövek miatt, viszont volt olyan is, ahol lehetett engedni neki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előző nap elfogyott a fékbetét, azt kicserélték, úh volt ami megfogjon. Itt is kezdett szétesni a csapat, voltak, akik nagyon óvatosan jöttek, érthető okokból: én is meglepődtem magamon egyébként, néhol már azt vártam, hogy eldurran a gumi. Voltak brutál hegyi gépek, azokkal még gyorsabban jöttek lefelé, élvezték nagyon. Voltak olyanok is, akik hoztak magukkal plusz terepgumikat erre a napra, voltak, akik másik bicajt is hoztak. Miután mindenki túlélte a lejövetelt, egyre unalmasabb lett a szakasz. Pillantgattunk hátrafelé, de sajna egyre távolabb kerültek a hegyek. Lefelé szinte nehezebb volt amúgy, mert jobban kellett vigyázni, a vádlim is bedurrant rendesen. Egy kis pihenősebb tempó után ismét lehetőség volt gyorsabb tempóra váltani, kettészakadt a csapat. Mi Ferivel a gyorsabb társaságot vélasztottuk, de valamiért nekem egyre nehezebben ment ez a rész. Itt már 30-35-ös tempót is mentünk, és próbálták még inkább leszakítani az embereket. A frissítők kis megnyugvást jelentettek, és szerencsére a szakasz a végéhez közeledett. Nagyszalonta volt a cél estére, a város előtt úgy volt, hogy bevárjuk a második a társaság másik felét, de annyira lemaradtak, hogy kb. egy órányi várakozás után azt mondták, hogy akkor két csapatban érkezünk. Az egész túra során itt volt a legszebb fogadtatásunk: szinte versenyen érezhettük magunkat, sok ember sorfalat állt, hatalmas tapsvihar, műsor a színpadon, egyszerűen fantasztikus volt. A második adag fogadtatásába már mi is besegítettünk. Polgármesteri köszöntő, mindenféle műsorok a színpadon, de persze mi már éhesek és szomjasak voltunk, úgyhogy szépen sorjában elkezdtünk sörért menetelni. A két, murvásabb szakasz után sok javítani való bicaj volt, a szervizeseknek volt dolguk bőven, szerintem aznap este nem aludtak sokat. Szerencsére a kerékpárboltos kinyitott és mindenki vehetett, amire csak szüksége volt. Peti barátunknak pl. eltört a hajtókar, útközben kölcsönbicajjal jött, és itt tudott venni újat. A szállás az iskola tornatermében volt, de ez volt a leghangulatosabb szállás éppen ezért. Vacsora után még volt sörözés, és zsíros „deszka” is. Ismét találkoztunk egy árvaházzal, az esti tábortüzes vendéglátást ők intézték. Ment az eszmecsere a hegyi szakaszokról, itt ugyanis végetértek a hegyek, sőt még a dombok is, innentől már csak 300 km - nem tévedés háromszáz km – puszta várt ránk.

Érdekesség, hogy rengeteg féle ember vett részt a túrán. Persze mindenki bicajozik, de a 12 évestől a 68-ig (azt hiszem ennyi volt a legidősebb) volt itt mindenki, ráadásul a „kisöregek” úgy mentek, hogy el sem hittük. Volt egy 14 körüli atléta kislány (lehetett vagy 40 kg), simán jött ő is. Mint mondtam nem volt nagy tempó, hiszen ez egy túra, de 7-8 napon keresztül napi 100 km az mindenkit megvisel. Volt olyan is, aki nagyon keveset kerekezik, de a kerékpáros barátja halála késztette arra, hogy részt vegyen, és végig is csinálta.

Másnap reggel megélénkült a médiaforgalom: ezen a napon léptük át a határt. TV-s kocsik és motorok jöttek mellettünk és kamerázták a kis karavánunkat. Csatlakozott hozzánk Pulai Imre olimpiai-bajnok kenusunk is. Nagyon viccesen nézett ki a pár számmal kisebb mezében – de hát rá való méret nem létezik. Ő úgy fogalmazott, hogy neki ez csak egy top. Sajnos rettenetesen lassú tempóban indultunk el: kiderült, hogy csatlakozott hozzánk a polgármester, természetesen nem megfelelő ruházatban és kerékpárral. Abban is reménykedtünk, hogy a sík szakaszokon lehet majd menni legalább két csoportban, és akkor a gyorsabb csapattal ez is jó móka lesz, de sajnos nem engedtek minket, és 20-as tempóban vánszorogtunk. Nekem az új nyereggel, de gondolom bármilyennel is, annyira fájdalmas volt már, hogy kinlódtam végig. Megváltás volt minden megálló. Amúgy is meleg volt, és ilyen tempóban aszalódni elég szenvedés. Mai napig nem tudjuk az okát: a szervezők szerint a rendőrök nem engedtek két csoportot, a rendőrök a szervezőkre mutogattak, lényeg, hogy mi szívtunk. Ez a 100 km nagyon fájdalmasra sikeredett, ez biztos. Útközben egy-egy megálló és a főterek szökőkútja igazi megváltást jelentett, ha csak percekre is. Este Szarvas volt a végállomás, nagyon szépen rendben tartott város, a kerékpáros forgalomhoz illően sok kerékpárút van. Érkezéskor a főtéren volt egy nagyon dögös táncshow, de ezúttal inkább mentünk volna kajálni, sörözni, és szenvedéseinket kipihenni – még a csinos fűszoknyás lányok ellenére is. Este a vízi színházban volt egy kis köszöntés, volt valami műsor is, de még csak nem is színház, hanem vmi felolvasó est, úh kerestünk egy sörözőt, aztán mentünk aludni.

19-én reggel Kecskemét felé vettük az utat, szerencsére kicsit nagyobb, 25-ös tempóban, így kellemesebben telt el a nap. Azt hiszem ti is észreveszitek, hogy itt már nem nagyon van miről írni – hiába, ilyen a puszta. Kecskeméten ismét jó hangulat volt, bár nem a tömeg miatt, – az nem volt – hanem, mert tudtuk, hogy ez az utolsó este együtt, és buli lesz. Még vacsora előtt lehetőségünk volt ingyen bemenni a kecskeméti élményfürdőbe, ahol csúszdáztunk és termáloztunk kb. két órát. Hihetetlenül jól esett csobbanni egy hét tekerés után. Egy ideig úgy volt, hogy egy szalaggal 10-et lehet csúszni, de aztán nem kértek tőlünk semmit. Akin látták, hogy biciklis barnasága van, az mehetett bármennyiszer. Nagyon finom szarvasmarha pörkölt volt a menü, volt hozzá bor és pálinka is. Iszonyat parti kezdődött, volt a szomszédban egy lagzi is, de azok a nyomunkba sem értek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor jelentkeztünk, úgy terveztük, hogy majd Kecskemétről már Debrecenbe vonattal jövünk, viszont nagyon meggyőző volt, hogy a Parlamentbe ígértek egy kis állófogadást és a tűzijátékot is onnan nézhetjük. Így arra szavaztunk, hogy végigmegyünk Pestig. Ezen a napon sem történt semmi érdemleges, a tempó megint visszaesett, de legalább tudtuk, hogy most már vége lesz a nagy kalandnak, így nem zavart annyira. A Kossuth térre bevonulás nagyon felemelő érzés volt, természetesen végigcsengettük az egész várost, ahogy haladtunk a Parlament felé. A parkolóban volt egy kis kaja, majd körbevezettek minket a főbb termeken. Mindig lenyűgöz, hogy milyen szép ez az épület, kár, hogy annyi seggfej „lakik” benne. Kaptunk egy pohár pezsgőt, aztán már kezdődött is a tűzijáték, ami a Parlament lépcsőjéről tényleg szebb látvány.

Összeszedtük a csomagot és indultunk a „taxinkhoz”. Az egyik debreceni túratársunk férje vállalta, hogy páran mehetünk velük. A kisbuszba a bicajok is befértek, úh kényelmes utunk volt. Én korán bealudtam és szinte csak Debrecenben ébredtem fel. Házig hoztak, és egy fillért sem fogadtak el, ezért következő héten benéztem hozzájuk egy kis ajándékcsomaggal.

Ez a túra a kisebb bajaival is egy hatalmas élmény. Csomaggal ugyebár nem kell bajlódni napközben, megvan a szállás, kaja. Egy fillért sem kellett költeni csak pár üveg sörre. A költőpénz nagy részét hazahoztam, mert egy sörön kívül nem vettünk sehol semmit. A román szakasz természetesen sokkal élvezetesebb volt a hegyek miatt. Jó dolog volt ennyi bringaimádó között lenni. Kíváncsian várom 2012-ben hova vezet majd a túra, és attól függően részt veszek. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább életében egyszer próbálja ki. Még több kép itt.

Szólj hozzá!

Eger környéki hétvége

2011.07.22. 21:00 magycs

Július 16-ra terveztem egy abádszalóki strandolós napot, de mivel még két haver, Feri és Jani, csatlakozott, úgy döntöttünk közösen, hogy Egerbe megyünk. A cél: vonattal Tiszafüredig – Hortobágyot ugyebár kihagyjuk :)) - onnan pedig feltekerünk Egerbe Kerecsenden át.  János először jött velünk, ő inkább futni szokott. Kerékpárja is ennek megfelelő állapotban volt: egy leharcolt 10-20 éves montiról van szó. Egy-két dolog csörgött-csattogott rajta, a váltó néha leugrált. Ez kb. olyan lehetett neki, mint Ferencnek az első román túra velem (részletek a blog régebbi cikkében, az „Egy bolond százat csinál…”címűben).

A 6:45-ös vonattal indultunk, és másfél órás döcögés után érkeztünk meg Füredre. Vettünk egy kis reggelit, majd irány a 33-as út. Poroszló után Besenyőtelek, majd Dormánd. Amennyiben jól emlékszek Dormándon beültünk kajálni: hamburger és lángos volt a menü.  Kisboltban vettünk még jeges teát, elosztottuk, és mentünk tovább.
Füzesabony után jött a körforgalom, pár kilométer a kerecsendi leágazásig, és máris jöttek a dombok, amik ugye alföldi gyereknek hegyek. Ez volt az oka annak, hogy a nyár legforróbb napjaiban lemondtam egy egész napos strandolásról. Jó lenne egyszer csomag nélkül is menni, de azért így is fantasztikus volt. Egyből jó kis emelkedő, nyomtuk neki mindhárman, de persze ez nem a Tour de France. Egy kicsit űlve, kicsit nyeregből kiállva, mikor mit bír az ember. Itt már nem jó együtt menni, mert jobb a saját tempóban felfelé haladni. A dombtetőkön mindig bevártuk egymást aztán jöhetett a száguldás. A lejtmenet a jutalom a mászásért és élveztük nagyon, hogy 60-70 közötti tempóban mehettünk lefelé, és ez ugyebár akár több is lehet még egyszer, ha már nem vagyunk úgy besz**va. Szokni kell ezt a sebességet is azért.
Van még egy fontos dolog, amit nem említettem eddig: ezen a hétvégén kipróbálhattam az új Selle SMP nyerget, az Extra változatot. Erről majd egy külön cikkben. Most annyit, hogy bevált.
Fantasztikus emelkedők és lejtők után kellőképpen elfáradva érkeztünk a csodálatos Eger főterére. Azt már tudtuk, hogy éppen vásár lesz, és mivel az idő is csodás volt, nagyon sokan voltak. Megittunk egy mentes sört – ilyenkor nagy melegben a mentes is jól csúszik. Ekkor három lehetőségünk volt: bogácsi kemping és strand; egerszalóki kemping és a híres termál; vagy kemping a Szépasszonyvölgyben és visszajövünk az egri strandra. Érmefeldobással Bogács nyert, de szkeptikusak voltunk a szórakozási lehetőségeket illetően, ezért tanácsot kértünk a Dobó téri Tourinform pavilon két gyönyörű munkatársnőjétől. Ők Egerszalókot javasolták a jobb fürdő miatt. Így addig eljutottunk, hogy kiválasztottuk az úticélt.
További jó kis emelkedőkön át jutottunk el a kempingbe, ami a termállal szemben helyezkedik el. Kiderült, hogy teljesen a városon kívül van, itt se lehetne semmit csinálni ráadásul a fürdőben még délutánra sincs kedvezmény. Újabb tanakodás után arra jutottunk, hogy a Szépasszonyvölgy a legjobb nekünk, és még strandra is lesz időnk, mivel ekkor délután 4 óra körül járt. Jani már nagyon kivolt: ennyit menni szinte első alkalomra és egy nem túl jó járgánnyal nem is lehet élvezetes. Először a strandhoz mentünk, de mivel féltettük volna kint a bicajokat, és nem akartuk a sátrat se felverni sötétben, mégis csak a kempingbe mentünk. Gyorsan ledobáltuk a cuccot, kaptunk egy rövidebb útvonalat a belvárosig, 15 perc alatt ott voltunk gyalog a strandon. Gyalog, mivel estére borozást terveztünk. A kempinget mindenkinek tudom ajánlani, mert aránylag szépen felújított, a tulaj segítőkész, és hát a Szépasszonyvölgyben fekszik csodálatos környéken.
Öt körül már a strandon voltunk, nagyon jó volt csobbanni egész napos tekerés és 40 fok után. Egy kis pancsolás után elmentünk kajálni. 40-50 dekás hekkek voltak, én egy ”kisebb” 40 dekásat kértem, uborkával, egy adag sült krumplival, és egy korsó hideg Borsodival. 2200 forint volt, de feltöltődtem energiával ismét, és finom volt valóban minden. A többiek gulyást ettek, azt mondták az is tuti volt. Nekem sikerült kaja közben összeszednem egy újabb darázscsípést, akkorát ugrottam, hogy Sotomayortól elvették volna az olimpiai bajnoki címet. Az egri strand egyébként egészen kellemes, rengeteg büfé van, jó kis dögönyözők – ezt mi is tapasztaltuk, kivette a lábunkból és a derekunkból a fájdalmat. A strand egyébként 22-23 óráig nyitva van, szombaton meg főleg. Mi 9-ig bírtuk a strandot, kiáztunk eléggé, úgyhogy elindultunk a Dobó térre.
 Volt egy stand, ahol 15 féle cseh sört árultak, ittunk egy kört ott, közben hallgattuk a programokat, szétnéztünk a kis vásárban, nagyon jó hangulat volt. Ezután beültünk borozni a hangulatos borozók egyikébe. Kb. mint most a Hal köz nálunk, csak a háttérben a vár és a kispatak sokat dob a látványon. Teljesen jó árban is voltak borok, én megkóstoltam egy fehéret, de szinte szobahőmérsékleten hozták ki, úgyhogy a következőt már úgy kellett rendelnem, hogy mi az, ami hideg. Juhász Paptag Rose 2010, nekem ízlett, és egy üveggel rendeltem belőle. Borosüvegre tekerhető jégakkuban hozták ki úh. egész este hideg is maradt. Ittunk egy-egy felest is, amit szintén melegen szolgáltak fel. Kb. éjfélig lehettünk a téren, elindultunk haza, de még ettünk nagyon finom gyrost, én kettőt :)).
A bor tuti volt, mert másnap semmiféle fejfájás nem volt. Reggel 8-kor már mindenki talpon volt, reggeli után összepakoltunk, és eldöntöttük, hogy Bogácson át jövünk Tiszafüredig. Bogácson strand és majd délután megyünk a vonathoz. 11 körül indultunk el a Dobó térről, megkerestük a Noszvaj felé vezető utat, és már indultunk is ismét a dombokon. Nagyon tuti volt, de kellett egy kis idő még a lábaink is megszerették az emelkedőket. Volt olyan, hogy leszálltunk volna legszívesebben a bicajról, de szerencsére végigszenvedtük tisztességesen. Sok-sok tuti lejtő követte az emelkedőket, ismételten száguldoztunk, de itt még kanyargósabb volt az út, ezért kisebb volt a végsebesség és a féket is még inkább kézben kellett tartani. Noszvajon vettünk magunkhoz vizet, és „fürödtünk” is egy kék kút alatt, legalábbis a fejünket alányomtuk, hogy hűljön, mert persze most is 40 fokban és délben kell tekerni :)).
Innen Bogácsig rosszabb minőségű az út. Számomra érthetetlen, hogy ilyen kiemelt turisztikai helyeken, hogy engedhetik meg maguknak, hogy ne legyen jó minőségű út. Ráadásul kerékpáros paradicsom is lehetne ez a környék. Én már tervezem, hogy visszamegyek Egerbe, a kempingbe, és itt tekergek néhány napig, végre csomagok nélkül.
Bogácson bementünk a strandra, bevittük a nagy táskákat, a parkolóőrnek meg adtunk egy kis sörrevalót, hogy nézzen rá a gépekre. A kabin 800 forintért enyhén durván hangzik, de inkább kértünk egyet, minthogy a sok cucc kint heverjen. A strand szerintem nem nagy durranás itt, 2007-ben már voltam, és akkor se tetszett. A hideg víz túl hideg volt – szinte görcsbe rántott -, a meleg meg nem volt vonzó 40 fokban. Arra jó volt, hogy lehűtsük magunkat. 2-3 órát lehettünk bent, ettünk egy nagy lángost – tényleg nagy volt – és ittunk egy citromos sört, energiának elég volt.  A fürdő fejlesztés alatt áll, nincs még befejezve, bár nem tűnik úgy, hogy jobb lesz. Szerintem jól döntöttünk nagyon, hogy Egerben maradtunk estére. Ott fantasztikus hangulatban telt a borozás.
Délután 4 előtt indultunk útnak. Innen már lefelé vezet az út, majd egy idő után vízszintbe kerül, és innentől szerintem nagyon unalmas volt. Jani persze örült neki, de pár év múlva ő is máshogyan gondolja majd. Mezőkövesden alig találtunk egy kutat, mindenhol leszerelték a kallantyút. Amikor végre találtunk egyet, „fürödtünk” ismét.
 Egerlövőn és Borsodivánkán át értük el Poroszlót, innen pedig már csak egy ugrás Tiszafüred. Megvettük a jegyet és elmentünk kajálni a már ismert pizzériába: ismét hamburger és gyros volt a vacsi. A vonathoz menet még vettünk egy-egy sört a vonatra. Ez világrengető ötletnek bizonyult, mivel a 19:40-es vonat 40 percet késett. Addig megittuk a sört, „picit” jól esett. Rajtunk kívül még legalább tizen voltak kerékpárral, szerencsére mindenki Debrecenig jött, úgyhogy egymásra pakoltuk őket és jöhetett a 1,5 órás zötykölődés.
A túra fantasztikus volt, szeretnék ide még visszamenni, hiszen a dimbek-dombok adják az élvezetet ebben a sportban, és persze nagyon klassz dolog száguldani az emelkedők túloldalán. Janinak gratuláció, hogy szépen tartotta a tempót. A két nap alatt kb. 150 km-t mentünk, 21.5-es átlaggal, ennek a felét emelkedőkre fel-le. Remélem sok ilyen lesz még.

1 komment

Egy kellemes nap krónikája

2011.07.04. 07:22 magycs

Elég régen sikerült túra-cikket írnom, de az idén még nem volt túl sok alkalom rá. Volt ugyan egy Debrecen – Hortobágy – Szoboszló – Debrecen (100 km, 26-os átlag) strandolással egybekötött jól sikerült nap, de az valahogy mégsem a tekerés miatt maradt meg bennem.

A mostani „partizán akcióm” viszont igazi kis remekmű, ezért is kap cikket. Sajnos fotók nem készültek, a gépem szervízben van, de amúgy is egyedül mentem most, és a tavalyi siófoki túrából tanulva nekem nincs sok kedvem fotózni az első két óra után.
A mostani történet úgy kezdődött, hogy hivatalos voltam rokonlátogatásra Szolnokra. Mióta komolyabb távokat tekerek, mindig is eszemben volt, hogy egyszer letekerjek keresztszüleimhez és unokatestvéreimhez. Normál esetben ez nem is lenne már nagy gond, hiszen a 4-es sz. főúton ez 125 km, autóval megjártam ezerszer. Ez az út azonban országunk egyik szégyenfoltja, halálút, és persze végig ki van táblázva „NO CYCLING”, de, ha nem lenne se mennék rajta „híres” mivolta miatt. Egyszerűen túl fiatal vagyok még, és nincsenek öngyilkos hajlamaim.
Így hát alternatív útvonalat kellett keressek. Az útvonaltervező szerint a Debrecen – Szolnok táv Tiszfüred felé tudható le kerékpárral leghamarabb. Ez a tervező figyelembe veszi, hogy mely utakon szabad kerékpárral közlekedni. Hozzáteszem, hogy a tavaly használt Viamichelin simán átküldött a 3-as úton annak ellenére, hogy a kerékpáros útvonaltervezés volt kiválasztva ott is. Sőt, most is megnéztem az út előtt, és a 4-est ajánlja, viszont belerak egy 12 km-es kerülőt Karcagnál – ki tudja miért. 
Mint fentebb írtam, a „rettegett” Hortobágyon keresztül vezetett az út, legalábbis Tiszafüredig. Ezzel úgy voltam, hogy ha visszafele nem kell jönni ott, akkor kibírom. Július 1.volt a nagy nap, azonban mindenki tudhatja, hogy csütörtöktől kezdve milyen idő köszöntött az egész országra. Hajnal 4 órakor keltem, 5 órakor szerettem volna indulni. Természetesen tudtam, hogy kb 10% esély lesz az indulásra az időjárás miatt. Mikor felkeltem, nem sok bíztatót láttam: mind a neten, mind az ablakon kinézve csak felhőket láttam, mindenhol viharos szelet jeleztek, és záporokat. Nem volt mit tenni; beletörődtem, hogy vonatozok majd; visszafeküdtem aludni.
8.30-kor keltem fel ismét, és mit látok: „…süt, süt, süt a nap”. Az egyslágeres Up! Együttes szavain felbuzdulva ismét a netes előrejelzéseket kezdtem bújni, megnéztem a webcamerákat, ahol csak lehetett, és mindenhol jó idő volt. Pakolni kezdtem, és úgy gondoltam, hogy a 180 km-esre tervezett út a kigondolt 25-ös átlaggal még belefér ekkor is. A tavalyi siófoki túrán tanultakat alkalmazva a meki felé vettem az utam: sűlt krumplit és sajtburgert vettem, a cola ekkor nem kellett még, nem is ittam meg. A kapkodásnak meglett az eredménye: otthonhagytam a kukásmellényt. Szerencsére még a Füredi úton jutott eszembe. Irány a kis SPAR, ALDI, egyikben sem lehetett kapni. CORA-ba nem mentem, mert ugye fel volt cuccolva a bicaj, a kisboltokból láttam hol hagytam, de a CORA előtt nem hagytam volna ott, úgyhogy irány a benzinkút, 700 pénzért kaptam egy csúnya szúnyoghálót, ami tényleg csak arra volt jó, hogy ha jön az ellenőrzés valamit felmutassak (akinek kell, jöhet érte).
9.30 körül sikerült elindulnom a Debrecen táblától, továbbra is bíztam benne, hogy ez még elég lesz. Egy ideig nem volt gond a széllel, de aztán folyamatosan oldal-szembeszél alakult ki, úgyhogy 25-ös átlaggal értem Hortobágyra. A múltkori hátszeles, Feri (országúti) mögött szélárnyékban megtett 32-es átlag elég távolinak tűnt. A tavalyi balatoni akcióból okulva, megfogadtam, hogy keveset állok majd, ennek ellenére úgy éreztem legalább annyiszor álltam meg. Hortobágyon vettem egy ICE TEA-t, és mentem tovább azzal a tudattal, hogy ez a szakasz lesz ma a legrosszabb. A felhők is kezdtek gyülekezni. Füred felé félúton elkapott egy kis zápor, de ezt még kivédtem az esőkabáttal elég jól. Ezzel fel is lettem avatva: 2008 óta eddig még mindig megúsztam szárazon. Tízperces zuhi után ismét sütött a nap és levehettem a kabátot, de nem sokkal később még nagyobb zápor jött. Itt már be kellett álljak vmi bokorszerűség alá. Nem dörgött, nem villámlott, úgyhogy ez belefért, és elég jól védett is. Itt alig lehetett látni, úgyhogy nem lett volna értelme továbbmenni. Megvártam míg elcsendesedett. A szél azonban nem akart csillapodni, Füredre már 18-19-es tempóban értem be, szörnyű úgy tekerni, hogy nem halad az ember. Gyorsan megkerestem a már ismert kis büfét, rendeltem egy gyros-tálat és egy fél lityi cola-t. Szép nagy adag volt, sokáig ki is tartott. Miközben majszoltam a kaját folyamatosan dörgött az ég, és azon kellett gondolkoznom, hogy vonatra kell szálljak. Szerencsére esni nem kezdett, úgyhogy ebéd után elindultam Abádszalók felé. Amennyiben sikerült volna reggel 5-kor indulni, lementem volna a partra pancsolni egyet és menni egy kört valami vizibobbal, de így fájó szívvel haladtam tovább. 
Szalókon kértem még egy kis útbaigazítást, mert otthon 2-3 útvonalat is kinéztem magamnak. Végül a tiszaroffi kompot ajánlották, illetve, hogy Tiszaburán nyugodtan menjek fel a gátra, mert van út. Tiszaburáról csak annyit, hogy igyekeztem gyorsan átérni. Felmentem a gátra és várakozásaimmal ellentétben nem aszfaltozott volt, hanem földút. Jónak tűnt, de folyamatosan változott a jó minőségű földút, a törmelék és a fűvel benőtt részek között. Imádkoztam, hogy ne kapjak defektet. Volt nálam egy belső, gumileszedő, két kulcs, de semmi kedvem nem lett volna gumitcseréhez, biztosan stoppoltam volna, de nem a gáton. Szerencsésen megérkeztem a komphoz. Füredtől idáig már könnyebben mentem, legalábbis úgy éreztem. A komp éppen jött, és már fordult is, ráadásul jó hírt is kaptam: azt mondták, hogy Szolnok már csak 40 km. Én ekkor még 60-at gondoltam, de reméltem nekik lesz igazuk. Azt is megtudtam, hogy biztosan lesz aszfaltozott út, mert a térkép alapján nekem ez nem volt biztos, ezért még egy kerülőt is beterveztem, de erre nem volt szükség, sőt, nagyon is rendben volt az aszfalt szinte végig: igazi jó kavicsos anyag volt.
Kezdtem ismét éhes lenni, de ekkor már csak három csokim maradt. Szintén a tavalyi túráról tudtam, hogy nekem ez már itt nem elég, kellene még egy gyros-tál, de mint később kiderült Szolnokig már semmi normális büfé nem volt, ropival meg szintén nem lakok jól. Így az utolsó 40 km-t elég éhesen tettem meg. Kék kút volt minden faluban, Kőteleken egy darázscsípést is sikerült összeszednem miközben pumpáltam a vizet. A szél nagyon változó lett: volt, hogy 32-vel mentem, volt, hogy 17-tel. Szerencsére a komposoknak lett igazuk és rövidebb volt az út, mint gondoltam. 15-km távolból már látszódtak a magas házak, a víztorony. Ekkor már nagyon eléheztem, úgyhogy 21-gyel mentem annak ellenére, hogy szélmentes rész volt és 30-at is lehetett volna. Itt már csak az érdekelt, hogy beérjek. Sör és kaja lebegett a szemeim előtt. Sajnos el kell mondjam, hogy Tiszasüly-től, ahol kitett a komp, szintén alig van élet. Annyi a különbség a Hortobágyhoz képest, hogy több a fa, de, amikor azok sincsenek az oldalszél durva volt nagyon, és mint mondtam nem lehet megállni egy kajára sehol.
Szerencsésen megérkeztem a rokonokhoz, volt nagy meglepetés, hogy kétkeréken érkeztem. Éppen elkészült a pörkölt a bográcsban, sör is volt, úgyhogy gyorsan magamhoz tértem.
Ismét nagy élménnyel lettem gazdagabb. A vége 176 km, 23-as átlag, 7,5 óra tekerés, mintegy 9 óra összidő, vagyis sikerült nagyon kevés állásidőt összeszednem a tavalyi balatoni túrával ellentétben. Jól esett, elfáradtam, remélem lesz még sok hasonló az életben.
 

Szólj hozzá!

Gyrowheel - esésmentes kerékpározás

2011.03.18. 11:15 magycs

Üdvözlet minden kedves olvasómnak 2011-ben. Ez az első cikkem idén, ezt akár télen is megírhattam volna, de nem nagyon volt ihlet a bicajmentes időszakban.

Nem tudom ti hallottatok-e már erről a csodaszerkezetről, én kb. egy éve láttam ezt először youtube-on, és szeritem mesés. Amennyiben vannak ismerőseitek, akik a kisgyerkőcöket most kezdik oktatni bicajozásra, nyugodtan javasoljátok nekik.

Az eszköz, ami e csodát létrehozza a kerékpárban is a giroszkóp. Egyébként annyira nem újdonság, mivel ilyen elven működik a jojó vagy éppen a búgócsiga is, de az, hogy kerékpárban alkalmazzák talán újdonság.

Nekem erről nem nagyon van mit írnom, a videó magáért beszél:

A készülék annyi, hogy egy ilyen kereket kell vásárolni, és kicserélni a bicaj első kerekét. Jelenleg 12" és 16" colos változatok kaphatóak, 115$ ill. 155$ dolláros áron. Na persze itthon még nem hiszem - ha valaki talált szóljon.

www.thegyrobike.com/cindex.asp

Szerintem jó kis találmány, kiváncsi lennék élőben is, hogy milyen.

Szólj hozzá!

Karácsonyi Ajándékötletek

2010.12.05. 14:23 magycs

Közelednek az ünnepek, és én sem maradhatok ki abból, hogy felhívjam a figyelmet néhány érdekességre, aminek esetleg egy kerékpáros bolond még örülhet is.

Természetesen nem maradhat ki ebből a cikkből sem az előző írásban említett fantasztikus Monkeylectric, ami ha kicsit olcsóbb lenne, biztos ott figyelne minden második bicajon.
Igazából egy magyar oldalt találtam, ahol foglalkoznak ilyen bicajos ajándékokkal – itt most nem említve az ajándék tárgyakat fellogózó cégeket. Ez pedig a http://www.biciklis.hu.
Az egyik legviccesebb dolog számomra a kerékpár alakú tészta. Egyszerűen überbrutál :))Sajna irtózatos ára van, de tényleg nagyon vicces.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A hölgyekre gondolva rengeteg kis ékszer található a palettán, ezek között több olyan akad, ami kerékpáralkatrészből készült, például küllőanyából. Fülbevalók, nyakláncok, karkötők minden mennyiségben.
 
 
 
 
 
Nemzetközi szinten persze sokkal több ilyen oldalt lehet találni. Az egyik oldalon találtam egy nekem nagyon tetsző gravírozott papírnehezék. Amennyiben jól emlékszek ilyeneket készítenek Siófokon is tizenezer forintokért a turistáknak önarcképpel.
 
 
 
 
 
 
 
 
Természetesen bármelyik bringás örül egy tuti alkatrésznek vagy kiegészítőnek is. Hölgyeknek szintén bármi kapható már rózsaszínben, virágos mintákkal stb, vagyis nem kell snassz bicajjal tekerni, hanem egyedivé, nőivé alakíthatják ők is a bringát.
 
 
 
 
 
 
A neten persze bármi fellelhető: férfiaknak akár kerékpáros nyakkendő, és persze bármit rányomtathatunk egy-egy ajándéktárgyra és máris egyedi, bicajos ajándék lehet belőle.

Árban és ötletben is kalssznak tűnik a már korábbi cikkben említett LED-es szelepsapka, ami alakzatokat is rajzol.

 

 

 

 

Remélem adtam pár ötletet, de lényeg, hogy karácsonyra fel!!! Amennyiben kaptok vmi vicces bicajos ajándékot, tegyétek közzé facebook-on.

1 komment

Láthatóság

2010.11.27. 13:55 magycs

Az ablakon kinézve és lassan a naptár szerint is itt a tél, az órát is átállítottuk, úgyhogy délután 3-kor sötétedik, és persze egész nap is számítani kell a szürkeségre. Ez elég lehangoló, de ha még valami barom el is csap, az még inkább tönkreteheti a napot. Így érdemes mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt elkerüljük. Kerékpárunkat alapból is fel kell szerelni sok mindennel, de az említett okokból kifolyólag még hangsúlyosabb szerepet kap a láthatóság.

Rengeteg féle kis kütyü, kiegészítő, ruhadarab, stb. kapható; érdemes szemezgetni közöttük. Természetesen senki nem akar non-stop kukás-mellényben tekeregni, de a biztonség mindenek előtt: találhatunk olyan cuccokat, amik biztosítják láthatóságunkat és még jól is néznek ki.

Nekem az egyik amelyik nagyon megtetszett mostanában Wowow márka küllőre szerelhető kis fényvisszaverő pálcái.

 

 

 

 

 

Remélem Debrecenben is lehet kapni, ha nem akkor muszáj lesz neten rendelni. Azt is remélem, hogy nem lötyögnek a küllőn, és adnak ki hülye hangot, mint gyerekkorunkban a kis színes küllőgolyócskák, amik amúgy szépen letisztították a küllőt, de a hangot hanyagolnám ma már.

 

Mellény helyett hordhatunk magunknál mell/derék pántot, ami bármilyen ruházatra feldobható és akár zsebben is elfér. Hasonlóan bármilyen ruhára, akár kabátra is feldobható a szalagmellény, ami viszont nem biztos, hogy olyan könnyen összehajtogatható, mivel erős PVC anyagból van.

 

 

 

 

Aki esetleg nap mint nap most is kerékpárral jár mondjuk munkába, annak a szimpla mellénynél divatosabb és praktikusabb is lehet egy láthatósági dzseki, szerintem ez még jól is néz ki.

 

 

 

 

 

 

Sokan hordunk táskát is, ezért érdemes lehet ezt is felszerelni valamilyen kis reflex kiegészítővel. Szerezhetünk kitűzőt, matricát, varrható szalagot vagy felakasztható LED-es pántot is. A méretre végható szalagokkal és matricákkal a kerékpárt is feldíszíthetjük: egy kicsi a villákra, vázra, ha sisakot hordasz arra is tehetsz nyugodtan, és máris kész a kerékpáros láthatósági karácsonyfa.

Természetesen nagyon fontos a normál világítás, ami kiderült, hogy a sok villogóval ellentétben folyamatos fénynek kellene lennie - ez nekem is újdonság volt, mivel sose néztem utána, és amúgy is mindenki megszokta már, hogy ha pici villogó fényt lát az úton akkor az egy bicajos. Szóval normál világításra kínál alternatívát a Reelight.

Lámpáik indukciós elven működnek, úgyhogy soha többet nem kell elemmel, dinamóval bajlódni. Szivesen kipróbálnám, hogy mennyire életképes.

 

 

 

Aki pedig igazán felszeretne vágni, az szerezze be a Monkeylectric termékét, ami szintén egy küllőre szerelhető ketyere, de komoly kis számítógépes program van hozzá, így tekeréskor gyönyörű mintázatokat rajzolhatunk a sötétben. Íme egy kis videó erről a csodáról:

Hasonló jellegű LED-es szelepsapka is kapható sokkal olcsóbban, bár arról még videót nem találtam, de mivel egy debreceni boltban is biztosan árulják, gondolom szivesen megmutatják működés közben is.

Egy a lényeg: figyeljetek magatokra és persze másokra is. Szereljétek fel kerékpárjaitokat nektek tetsző és praktikus dolgokkal, és legyetek LÁTHATÓAK!

Szólj hozzá!

Erdőspuszták

2010.11.09. 11:42 magycs

Azért írok erről a környékről – és nem elsősorban a bicajozási lehetőségekről – mert szerintem ez egy olyan környék, amit a debreceniek nem nagyon használnak ki. E vidék valószínűleg legismertebb képviselője a Vekeri-tó, de sokkal nagyobb területről van szó.

Kiskoromban például Hármashegyaljára jártunk ki szánkózni, sokat voltunk a Vekerin is, de mi meg a Fancsika környékére nem jártunk. Szerintem ez a vidék páratlan szépségű, és a már emlegetett nagy pusztaságunknak ékköve. November első hetében, amikor ez a 20 fok körüli hőmérséklet volt, 3-4 nap is voltam kint tekerni a Vámospércsi út – Panoráma út – Diószegi út által határolt területen, és akkor hatalmába kerített a gondolat, hogy ezt a gyönyörű őszi tájat gyalogosan is meg kellene nézni.

Nyáron tempózok és olyankor nem igazán figyelem a tájat, most pedig lassabb tekerés mellett sem ismerhetem meg igazán, mivel csak aszfalton tekerek – na persze így is lélegzetelállító színekben pompázott a táj. Örökzöldek és lombhullatók varázsoltak szebbnél szebb színeket az út két oldalára: nagyon szép látvány a zöld, sárga, barna és bordó különböző árnyalatainak kavalkádja.

 

 

Ezen a vidéken nem kell számítani komoly emelkedőkre, de az erdőbe behatolva a táj így is lenyűgöző. Nagyon változatos ez a vidék: tűlevelűek és lombos fák váltogatják egymást, és sok-sok tó tördeli a vidéket, ezzel még változatosabbá téve azt.

 

Nem csoda, hogy néhány éve felépült Hármashegyaljához közel a Koppány Fogadó és Erdei Kalandpark. Idilli környezetben lehet kipróbálni többféle szórakozási lehetőséget. Sajna még nem volt rá lehetőségem, de tavasszal talán kipróbálhatom.

A környéken számos lovarda is található. E sport szerelmesei keresve sem találhatnának szebb útvonalakat, mint az erdőspusztai erdei utak. A kerékpársport terep szakágának kedvelői szintén kiélvezhetik itt magukat. Számos kilátó is van e vidéken, ahonnan klassz fotókat lehet készíteni.

A Vekerihez közelebb találhatunk egy fantasztikus éttermet, a Paripa Csárdát, ahol igazán hódolhatunk a gasztronómiai élvezeteknek, és méghozzá micsoda környezetben. Szerintem ez egy étteremnek fontos tulajdonsága, hogy milyen a környezet, ugyanis hiába vannak csilli-billi belvárosi éttermek, ha egyszer ugyanúgy a betonplatzon helyezkednek el. Én hozzám sokkal közelebb áll a természet, és egy ilyen erdei környezetben fekvő étterem maga a csoda.

És akkor itt van a vendéglátás legújabb gyöngyszeme: Erdőspuszta Club Hotel **** Panoráma úti tekergéseim során fedeztem fel, hogy az erdőben valami készül. Először arra gondoltam, hogy erdei pályát építenek a motorosoknak, aztán most pár hete, amikor ott jártam, láttam kint a táblát, és az épület is látszott már körvonalazódni. Rákerestem ineterneten, kiderült, hogy már honlapjuk is van, és aki megnézi láthatja, hogy egy ultra luxus komplexum lesz. Amennyiben nyernék a lottón, szivesen kipróbálnám, de így nem az én pénztárcámhoz lesz mérve, és kerekezéseim során nem hiszem, hogy valaha is betérek egy üdítőre, bár a borospincéjüket kipróbálnám. Mondjuk lehetnék én a tesztelők között. Szerintem gyönyörű szálloda lesz, és hát az éttermeknél elmondottak itt is igazak: a környezet nagyon fontos, ennél szebbet pedig aligha lehet elképzelni a mi kis vidékünkön.

Egy a lényeg: Erdőspusztára ki lehet menni túrázgatni, horgászni, kerékpározni, piknikezni és biztos, hogy jól érzi magát az ember. Én természetesen a kerékpáros utazást javaslom, hiszen a Vámospércsin végig kerékpárút vezet ki a Panoráma útig. Olyan amilyen, de ki lehet jutni rajta. A bicikliút végén máris van egy étterem, a Panoráma étterem, amit úgy látom szintén próbálnak felújítani, úgyhogy hamarosan ott is jobb körülmények között lehet fogyasztani. Egyébként két busszal is ki lehet jutni, a 30-as Bánk felé, a 37-es Haláp felé megy.

 

 

 

 

 

 

Aki akar vihet tarisznyát, piknikezhet, de most már akár luxust megengedhetők is találnak maguknak szórakozást e csodálatos Debrecen környéki tájon, vagyis mindenki megtalálja a magának való lehetőségeket. Úgyhogy mindenkinek azt javaslom, hogy ha idén már nem is, de tavasszal irány az Erdőspuszták!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Kerékpárutak

2010.10.20. 10:52 magycs

Készítettem egy kis felmérést a debreceni kerékpárutakról. Sajnos a helyzet nem ad okot örömre. Aki nap mint nap kerékpározik annak ez persze nem újdonság.

Annak kellene örülnünk, hogy legalább néhány kerékpárút létezik Debrecen területén, de ha azt veszem, hogy ezeket is teljesen fel kellene újítani és még sok újat ki kellene alakítani, akkor már majdnem ott vagyunk, hogy nincs semmink.
 
 Repedések: néhány útszaksz  nem lenne rossz, de van néhány bosszantó hiba, ami megkeseríti a bringások életét. A legjellemzőbb az a jó magyaros jelenség, hogy az út keresztben szétreped. Ezzel nem is lenne gond, ha megfelelő módon kezelnék a helyzetet, és tömítenék az ilyen repedéseket, ahogyan azt külföldön meg is teszik, amint megjelenik egy ilyen repedés. Nálunk hagyják hadd nőjön az ilyen repedésben bármi, illetve szélesedjen, elvégre akkor lesz a “haveroknak” munka belőle, ha szétesik a burkolat. (Olyan is van pl Írországban, hogy gyomírtózzák az ilyen repedéseket, szegélyek mentén stb.)

Alapozás hiánya: persze nem csak kerékpárutakra jellemző, de minket most itt ez érdekel leginkább. Az aszfaltréteg maximum 1 cm vastagságú. E kettő kombinációja vezet ahhoz, hogy 1-2 éven belül huplis az út, és ez az évek alatt csak rosszabb lesz.

 

 

Javítgatások: Szintén általános dolog, hogy mindenféle renszer nélkül történnek. Ezáltal teljesen szétszabdalt az aszfalt, így szintén hamarabb tönkremegy és a „haverok” építhetnek majd jó pénzért újat. Erre legjobb példák a Miklós, Hatvan és Széchenyi utcák, amelyek nem kerékpárutak, de használjuk ezért fontos. Aki hagyja ezeket a szétszabdalásokat azt egész nap itt járatnám teleszkóp nélküli bicajjal. Szerintem másnap rohanna „Lajoshoz”, hogy aszfaltozzunk, és írjuk elő rendeletbe, hogy útfelújítást így nem lehet végezni soha többet. És ráadásul ez a belváros.

A repedések mellett van néhány gyűrődés, nem megfelelő szegély-süllyesztés, és persze csatornafedél is. Jó példa csatornafedél-problémára a Faraktár utca felüljáró utáni szakasza mindkét irányban: a sáv közepén kell tekerni, mert tízméterenként öt centi mélységű fedél akadályozza a balesetmentes haladást. Gondolom senki nem akarja végignyalni az aszfaltot miközben mögötte mondjuk jön a busz.

A csatornafedelekhez hasonló problémát okoz az útszéli törmelék. Autóval sem megy bele ilyen törmelékbe az ember, nemhogy kerékpárral. Bármi lehet bennük, ami defektet okozhat. Néhány helyen 30-50 cm szélességben is megvan ez a probléma. Természetesen erre is lenne megoldás, ha a szegélytisztító gépek nem a “haverok” kertje (Széchenyi-kert) előtti részen dolgoznának, és nem a parkoló autókat kerülgetnék az István úton (annyi eszük nincs, hogy tiltó táblát rakjanak ki arra az időre amikor a takarítást végzik).

Gyalogosok: sajnos ott is használják a kerékpárutat, ahol külön van választva. Én a rendőrségtől komolyabb ellenőrzést várnék, persze vonatkozik ez a bringásokra is. Legrosszabb helyzet a belvárosi szakaszokon.

 
 
 
 
 
 
 
 
Amiket eddig végigjártam azokat a következőképpen látom (10-es skála):
 
Mikepércsi:  7
 
Vámospércsi:  5
 
Füredi (Böszörményi út – Metró):  7
 
Belvárosi (Fórum – Böszörményi út):   9
 
Józsai (ilyen kellene minden településre, de persze megfelelő alap és aszfaltvastagság mellett):  9
 
Újkerti (nem tartom kerékpárútnak): 0
 
 
Az én fotóimat megnézhetitek itt. Az alábbi linken pedig találtok egy tanulmányt, melyet az önkormányzat készíttetett; meglátjuk mi valósul meg belőle, milyen minőségben, na és mikor.
 
Várom észrevételeiteket, tapasztalataitokat, akár fotókat is.
 

 

2 komment

Segítségnyújtás az iszap-katasztrófa károsultjainak

2010.10.07. 18:32 magycs

A kerékpárosok eléggé összetartó, segítőkész és lelkes emberek. Sajnos most is szükség van összetartásra, hiszen a tavaszi-nyári árvizek után újabb szörnyű katasztrófa történt kis hazánkban. Az ottani károsultak várják most a segítséget. Akinek van lehetősége, SEGÍTSEN!

Fotó: Index.hu

A kolontári és devecseri lakosoknak segíteni szándékozók az 1752-es Nemzeti Segélyvonal hívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül. A gyűjtőszámláló állása, a telefonhívások számának alakulása folyamatosan ellenőrizhető a www.nsv.hu honlapon, ahol figyelemmel követhetők az OTP számára közvetlenül érkező befizetések is. Az összegyűlt adomány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat segítségével jut el a rászorultakhoz.

 

Szólj hozzá!

Évadzárás 2010

2010.10.04. 14:44 magycs

Sajnos elérkezett az idei tekerések utolsó fejezete. Tegnap kimentünk Ferivel Hortobágyra. Azért mondom, hogy vége a szezonnak, mert akármilyen szépen süt a nap, amint jön egy kis felhő, vagy fák adta árnyék, azonnal meg lehet fagyni. Éppen ezért is mentünk végül Létavértes helyett Hortobágyra. Ami nyáron probléma volt, az most előnnyé változott: mivel Hortobágy felé alig vannak fák, egészen elviselhető volt a tekerés a napon. Létavértes felé megfagytunk volna.

Megfelelő ruházat hiányában be kell fejezzük a komolyabb tekeréseket, és sajnos a belváros-Tesco útvonal lesz a csúcs jövő tavaszig. Persze reménykedek még egy hétvégében, amikor melegebb lesz, de tényleg nem jó így, hogy 10 km után arra gondolok csak, hogy mikor érek már haza a kád forró vízbe. Tegnapi hazaérkezés után is ez adott csak felüdülést, na meg egy tál forró húsleves. Most már nem hideg sör, hanem forralt bor kellene tekerés után.

Amúgy a kifelé vezető úton nagyon jó hátszelünk volt, úgy mentünk 29-es átlagot, mintha csak múzeumi tárlatvezetésen lennénk. Természetesen visszafele meglett a böjtje ennek: durva szembeszél, de erőlködni nem nagyon akartunk éppen azért, hogy minél kevésbé izzadjunk meg.

Akinek vannak tapasztalatai jó thermo ruhákkal kapcsolatban, szivesen várom véleményét. Olvasgassátok az eddigi cikkeket, és máris egyeztessetek a haverokkal, hogy jövőre bekapcsolódnátok. Lehet küldeni ötleteket, hogy merre mennétek, esetleg már van bejáratott útvonalatok, egyeztetés után szivesen benne vagyok, lényeg, hogy jó hangulat legyen, ehhez pedig minél többen kell tekerni. Továbbra is várok cikkeket is, közzéteszem a legjobbakat.

 

1 komment

Őszi illatok

2010.09.24. 16:00 magycs

Gyönyörű őszi nap volt ma, volt két szabad órám, úgyhogy kitekertem Létavértesre. Kaptam kölcsön egy sportosabb nyerget és azt akartam kipróbálni minél hosszabb távon. Tökéletes volt az idő, 23-25 fok, változó szél, sikerült jól ennem délben, úgyhogy az erőnlét is megvolt. Mindössze három falat csokit vittem és 4 dl vizet. Éppen annyira volt meleg, hogy nem lehetett kifulladni, viszont fázni se kellett, ellentétben a múlt heti tekeréssel, amikor majdnem rámfagyott a ruci.

A rosszabb útviszonyok ellenére élvezetesebb itt tekerni az erdő közelsége miatt. Érezni lehet az erdő illatát, néha még vaddisznókat is látni az egyik szakaszon az elkerített résznél. Hatalmas hernyó-invázió van egyébként az út mentén, néhány méretes példány pedig az úton próbál átkelni. Vannak 1 cm vastagok és 5-10 cm hosszúak, és persze nagyon szőrösek. Lassacskán még színesebb lesz az erdő, ha tűrhető idő lesz biztosan megnézem magamnak.

Sajna mostanában hetente, de inkább kéthetente jutok el egyszer tekerni. Ennek ellenére kifelé 28, összességében pedig 28,4 km/h-s átlagot sikerült mennem 45 km-en (ne felejtsük, hogy azért ez egy normál MTB csak). A létavértesi szakaszon ez a legjobb eddig, és úgy érzem még közelebb lett volna a 30-hoz, ha nem ilyen rossz az út. Néhány szakaszon csak az út közepén lehet menni, szerencsére forgalom nem nagyon van, és néhol a kerék szinte beleragad a felmart részekbe. Például a 33-as úton meglehetett volna, ott a legjobb eddig 29,8 volt 40 km-en, vagyis táblától-tábláig a Keleti hídjánál fordulva. Akkor próbáltam nyomni a végén is, de akárhogy szakadtam meg, nem ment vissza 30 fölé az átlag. Két istenverte tized kellett csak. Na majd meg lesz egyszer.

A mai tekerés tipikus példája volt annak, hogy mit jelent a megfelelő táplálkozás, és egyéb körülmények. Úgy sikerült ezt a mai etapot abszolválni, hogy teljesen kellemesen éreztem magam végig, és hazaérkezve sem haldokoltam, na persze jól esett a kaja :))

A nyeregről annyit, hogy nekem bejött nagyon, aki a sebességet szereti annak szerintem előnyösebb, a láb szabadabban mozog, mint egy szélesebb nyereg esetén. Ilyet fogok szerezni magamnak én is.

Szólj hozzá!

KorszakVáltó túra

2010.09.17. 15:06 magycs

Ezúttal egy olyan túráról írok, amelyre sajnos nem tudtam elmenni. Ez nem más, mint a KorszakVáltó Határon-Túra 2010. Már most leszögezem, hogy remélem jövőre részt tudok venni.

Most néztem meg a videókat Youtube-on, és teljesen őrjítő, hogy nem lehettem ott. Nagyon vagány lehetett ekkora tömeggel tekerni, megfelelő biztosítás mellett. A településekre történő beérkezés pedig nagyon megható szerintem. Nagyon nagy szeretettel fogadták a csapatot mindenhol. Voltak jó kis emelkedők, esténként is úgy tűnik tuti hangulat uralkodott a szálláson.

Csak irigyelni tudom azt aki részt vett rajta. Amennyiben van köztetek ilyen személy, szivesen kirakom a cikkét ide a blogra, fotókkal is, mert az akkora élmény lehetett...aki megnézi a videókat biztosan ott akar lenni majd jövőre.

Szerintem ennél tutibb túra nem is nagyon létezhet most. Az útvonal egyébként az általam már sokat emlegetett Debrecen - Marghita távot is magába foglalta.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy nézegesse a videókat, és kezdjen el edzeni, mert jövőre menni kell, és persze minél többen.

Szólj hozzá!

Miért is kerékpár...

2010.09.16. 12:09 magycs

Korábban nekem is volt autóm, élveztem, hogy kényelmesen, többnyire gyorsan odaérek, ahova éppen mennem kell. Aztán persze hónap végén mindig számolgattam, hogy már megint miért nem marad pénz a fizuból. Nagyon egyszerű: egy tank benzin akkoriban is volt már 14-15 ezer forint (2007), a mai 340 körüli árakon pedig ez már 17 ezer forint. Egy átlag autós simán elfurikázik egy tank benzint havonta, tehát ez az összeg is minimum állandó, de valószínűleg ennél csak feljebb lehet menni. Ehhez jön a törlesztőrészlet ami használt autó esetén is 20-25 ezer körül kezdődik, és 5 éven keresztül állandó költség. Új autóról nem is nagyon merek beszélni, mert a legegyszerűbb modellek is 3 milliónál indulnak - de mint tudjuk ehhez csak alváz jár + négy kerék -, így a törlesztő simán lehet 50-80 ezer is havonta. Ehhez hozzácsaphatjuk a biztosítást, ami nagyon durva összeg tud lenni kezdőknek. Az adóról meg ugye csak annyit, hogy választhatunk régi, kis teljesítményű autót, vagy újat, amik szinte mind 90 LE-nál kezdődnek, ezért sokkal magasabb az adójuk.

Nekem annak idején a 10-12 éves autó került havonta 50 ezerbe, néha eljártunk vele rokonokhoz, bevásárolni, egy-két kirándulás, na meg persze minden kis apró-cseprő dolgot autóval intézett már az ember. Rájöttem, hogy eléggé felesleges ezért fenntartani egy autót, hiszen ha nem megyek vele akkor is pénzbe kerül, ha meg használom még többe. Így eladtam minél előbb és kerékpáros üzemmódra álltam át.

A havi 50 szinte mind a zsebemben, vagyis a számlámon maradt onnatól kezdve, és tök jó érzés volt, hogy végre gyűlt is valami. Boltba simán lemegyek bicajjal, haverokhoz szintén, mint olvashattátok még nyaralni is lehet menni vele, szóval szinte mindent kiváltott, amit addig benzinfalással végeztem.

Lehet kérdezni, hogy rossz időben mit csinálok: hó szinte alig van már évek óta, persze alapos takarítást igényel a kerékpár egy sós-latyakos tekerés után téli időben; esőben egy jó sárvédő kell és megfelelő ruházat; ha meg muszáj, tömegközlekedek.

Egy a lényeg: fogalmam sincs ez a sok ember ebben a csóró országban minek tart autót, főleg olyan kis városokban, mint Debrecen, ahol 4-5 km az átmérője a városnak, és bicajjal is 15-30 perc alatt bárhova kényelmes tempóban is oda lehet érni. A tömegközlekedést nem kellene bántani környezetkímélőbb volta miatt, de egyszerűen sokat kell rá várni, nem visz háztól házig, az új kétsoros űlésrendszer miatt nem lehet rajta közlekedni tömegben, és relatíve nagyon drága, stb.

Egy kulturált kerékpárt lehet venni már 50-60 ezer forinttól, nem árt egy két kiegészítőt (csomgatartó, sárvédő, lámpák, sisak) venni hozzá attól függően mire használjuk, de 100 ezerből biztosan mindennel együtt olyan bicajunk van, ami sok-sok évet kibír. Érdemes minden évben elvinni átnézetni használattól függően, főleg, ha esőben, latyakban is használjuk.

Egyik legfontosabb kiegészítő a lakat. Illik áldozni erre is, mert jó az ezer forintos is, de csak amíg el nem viszik a szeretett kerékpárt. Jó tudni persze, hogy biztosra sosem mehetünk, mindig is előrébb tartanak a tolvajok, de legalább nehezítsük meg a dolgukat, amennyire csak lehet.

A kerékpár a legjobb, ár-érték arányban verhetetlen közlekedési eszköz. Aki átáll erre sokat spólolhat, és nem csak a beniznen, hanem az egészségén is.

Szólj hozzá!

Elérhetőségek

2010.09.14. 13:19 magycs

Immáron a Facebook-on és iwiw-en is megtalálható a blog.  Amennyiben megkedvelted, tetszett valamelyik írás, vagy csak simán te is szeretsz bicajozni, csatlakozz: 'Debrecen Kerekpar' néven keress rá.

iWiW

Facebook

Írhatsz e-mailt is a dbkerekparblog@gmail.com címre.

 

Szólj hozzá!

Kékes csúcstámadás 201?

2010.09.13. 10:59 magycs

Várom a következő túrát: Eger-Gyöngyös útvonalat tervezünk a Mátrában, fent mennénk Recsk, Sirok érintésével. Gondolom jó kis szerpentinek vannak, lehet mászni és gurulni is jókat. Csak ez a hideg múlna el, hátha lesz még vénasszonyok nyara. Füzesabonyig mennénk vonattal (soha többet Hortobágyi puszta), onnan bicajjal körbe Gyöngyösig egy szombati napon. Másnap reggel megmásznánk a Kékest (elvileg 18 km felfele), aztán vissza Eger, majd Füzesabony, és onnan vonattal vissza.

Szombat este kóstolni kellene finom borokat, már ki is néztem egy hangulatos csárdát, ahol a szállás és a jó borok is meglennének egy helyen.

Aki esetleg érdeklődik a túra iránt szivesen fogadjuk, minél többen vagyunk annál jobb a hangulat. Korábbi tapasztalatokat is szivesen olvasunk.

A kérdőjel a címben arra utal, hogy ha ilyen hideg marad nem valószínű, hogy még idén sikerül ezt véghezvinni. Sajna a melegebb téli öltözetek nagyon drágák, bár tervbe van véve egy thermo ruha beszerzése.

Szólj hozzá!

Critical Mass 2010 Ősz

2010.09.11. 10:31 magycs

2010. szeptember 22-én lesz a soron következő CM Debrecenben. Az útvonal a szokásos. Remélhetőleg addig kicsit jobb idő lesz és sok ezren részt veszünk a felvonuláson. Gyertek minél többen!

 

Szólj hozzá!

Debrecen - Siófok 2010

2010.09.10. 22:29 magycs

Mindig új útvonalakon agyal az ember. Nem mindig élvezet ugyanazon az útvonalon tekerni, de persze az esetek többségében edzeni nem lehet elmenni messzire. Ezért hát azt terveztük, hogy a nyaralással kell egybekötni egy jó kis bringázást. Elterveztük, hogy letekerünk Siófokra. A Magyar Tengert imádjuk, úgyhogy adott volt a dolog, csak útvonal kellett. A ViaMichelin nevű program főutakkal is számolt, és mivel ez volt a legrövidebb (350) tekerhető útvonal úgy döntöttünk 33-3-7-es főutak mente lesz az itiner. Elvileg főúton lehetne tekerni, ha nincs kint tábla; mint később kiderült a 3-ason végig kint van. Hely amúgy van rajta bőven, 40-50 cm-es sáv simán van a fehér vonal mellett, hétvégén szintén kamionstop, a forgalom pedig elég gyér, hiszen, aki Pest felé megy autópályán megy inkább, nem beszélve a 7-esről.

 Két napot adtunk magunknak az útra, szombat reggel indultunk, a hosszú út miatt 20-as átlaggal számoltunk. Előtte tréningeztünk, igyekeztünk minél több km-t tenni a lábunkba, és lehetőleg minél többször, hogy hozzá legyünk szokva a terheléshez.

A 33-ast tehát Tiszafüredig már ismertük, csak azért nem mentünk le odáig vonattal, mert ugyebár visszafele nem kellett jönni a Hortobágyon, így elviselhető volt, hogy tudtuk, megyünk tovább. Meglepő és nyáron szokatlan módon ködben kellett indulnunk.

Egy kisebb záport bevártunk a tiszafüredi Tesco-nál; ettünk-ittunk addig. Poroszló környékén megszűnt a jó minőségű út, az egész szét van szakadva, egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan engedhetik a forgalmat rajta. Sajnálom azt, aki ott jár rendszeresen. A Tisza-tó környéke szintén gyönyörű volt, oda még vissza kellene menni majd egy kerülőre. Azt mondják jó kis túrák vannak a vad-Tiszán, és már kerékpárosoknak is vanna külön akciók.

Elértünk a 33-as végéhez, egy nagy körforgalom, ahol becsatlakozik a 3-asba. Természetesen azonnal volt tábla, de ha már itt vagyunk "menjünk ameddig tudunk" felkiáltással nekivágtunk ennek is. Nem messze a körforgalomtól "Egri Borvidék" tábla fogadott. 

Én javasoltam Ferinek, hogy menjünk inkább Egernek, keressünk egy tuti pincét borkóstolóval, és majd este vonattal megyünk Gödöllőig a szállásig. Sajnos nem akarta a dolgot ez az ember, és mentünk tovább. Ekkor már 100-110 km-nél jártunk, milyen jó lett volna egy kis borozással megünnepelni már ezt is.

 A 3-as innentől végig dimbes-dombos volt, úgyhogy ekkor kezdett élvezetesebb lenni a szombati etap. Én erre vártam, a "hegyekre" - tudod alföldi gyereknek ez már hegy. Tényleg nagyon élvezetes volt, hogy emelkedő, aztán gurulhatunk, aztán mászás ismét, kicsit lehet feszegetni ismét a határokat. Na persze az már korántsem volt élvezet, hogy a 3-ason végig szembeszél fújt. A körforgalomnál ugyebár 90 fokot fordultunk Nyugat felé, és ez be is tett. Volt egy olyan emelkedő, ahol megállt alattunk a bicaj, le kellett szálljunk, kis pihenő, aztán ismét harc a széllel.

Pozitívum volt, hogy egyetlen rendőrautó sem járt arra. Csak néhány szegény kiscsaj árulta magát az út szélén. Tarifáról nem érdeklődtünk.

Gödöllő volt tehát a szombati cél, Hatvanig jutottunk, mert ránk esteledett.

Elképesztő, de annyit tökölődtünk, hogy végül majdnem annyit töltöttünk megállással, mint tekeréssel. Eszeget az ember egy-egy csokit útközben, de néha meg kell állni egy nagyobb kajára, illetve "egészségügyi" okoból, nem beszélve az út dokumentálásáról: azt terveztük, hogy minden település-táblánál fotózunk, de aztán már annyira ráuntunk, hogy mindig meg kell állni, hogy nem minden lett megörökítve. Hatvanban megkerestük az állomást, és vonatoztunk Gödöllőig. Az is pozitív volt, mert a pestieknek ajándékozott újfajta piros vonat jött, mely kerékpárbarát, nem kell emelgetni a drótszamarat, csak be kell tolni, mert alacsonypadlós a szerelvény. Bent is van hely a bringának bőven. Gödöllőn direkt a főúton foglaltunk szállást, így viszont az állomástól csak meg kellett keresni, másnap reggel viszont jól jött, hogy már indulhattunk is a kapun kilépve. A hotelben - megérte kényelmesebb szállást foglalni - éppen lagzi volt este. Lementünk megvacsorázni. Sajnos nem hívtak meg a partira minket, úgyhogy rendeltünk forró húslevest, és túrós csuszát - mondanom sem kell a szénhidrát isteni volt, és amúgy finom házias kaja volt. Legurítottam egy korsó jéghideg sört is, ilyenkor esik a legjobban, mikor kimelegszik az ember. Az elalvással nem volt gond :))

Másnap reggel kaja után elindultunk, folytatódtak az emelkedők, én egy kis bemelegedés után jól bírtam és élveztem, de Ferenc-barát hulla volt majdnem egész nap, csak a nap végére szedte össze magát, amikor én meg kezdtem fáradni. Pestre van egy nagyon hosszú lejtős bevezető, itt viszont sajna már kerékpárúton kell menni, ami persze nem olyan sebességgel vehető, mint az autóút.

Ismét sokat álltunk, du. 2 körül értünk Érdre, majd utána a 7-es útra. Pesten a Budafoki úton kajáltunk a mekiben egy jót. Higgyétek el a sajtburger az egyik legjobb kaja hosszabb túrára. Az energiaszeletek, csokik, müzlik semmik ahhoz képest, ami energiát az ad. Négy cheeseburger majdnem estig kitartott.

Megálltunk a Velencei-tónál is, ha már ott voltunk vetettünk egy pillantást a szörfösökre egy amúgy eléggé igénytelen partszakaszról.

Én Székesfehérváron kezdtem tanakodni, hogy sötétedés előtt leérünk-e Siófokra, nevezetesen Sóstóra.

A fáradtság is itt kezdett kijönni rajtam, a lábaim egyre kevésbé szerették az emelkedőket, itt már én lassítottam a tempót. Azonban túl sok érdekes már nem történt. Eléheztem, egy útszéli kocsmában bevertem fél liter kólát, de nem sokat segített és furcsa módon bolt nemigen volt sehol.

Nem sokkal sötétedés előtt érkeztünk meg. Az autópálya felett elhaladva még vetettünk egy pillantást a sok bolondra, akik mind vasárnap este akartak visszajutni a fővárosba, vagy ugyebár ott kellett átmenniük. Szerintem több tíz kilóméteren volt dugó, legalábbis a kocsisor hossza alapján ezt lehetett feltételezni.

A táv végül 350 km lett úgy, hogy a Hatvan-Gödöllő távot nem is tekertük, hanem vonattal tettük meg. 25-ös átlagot mentünk, sajnos a sok megállás miatt egész nap, így vasárnap este már nem tudtunk csobbanni a Balcsiban, pedig arra készültem végig. Amúgy hideg is volt a víz még 2 napig, végül csütörtökig maradtunk lent.

A Siófokig vezető út fényképeinek megtekintése itt.

 

Szólj hozzá!

Egy bolond százat csinál - na jó nem százat, csak egy másikat

2010.09.10. 21:08 magycs

Teltek a hónapok, róttam a kilómétereket, sajnos mindig egyedül. Nem egyszerű olyan "elmebeteget" találni, aki szintén hajlandó letekerni több tíz kilómétert, ráadásul nem városnéző tempóban, hanem bringától és erőnléttől függetlenűl kitaposni magából mindent, amit éppen adott momentumban csak képes. Ez nálam akkoriban az én kis montimmal 26-27-es átlagot jelentett 40-50 km-en, vagyis Létavértes oda-vissza mindig megvolt 2 órán belül. Ez a táv egyébként Létavértes Debrecen felőli táblájáig jelenti az utat, ott aztán beteker az ember az első kék kútig, amelyből forró nyári napon isteni ajándék a jéghideg víz, ami amúgy nagyon finom :)

Mindig elmeséltem rokonoknak, haveroknak, ismerősöknek, hogy mennyit mentem, milyen idők alatt. Persze az úgymond kívülállók mindig elképednek, hogy úristen miként lehetséges ez. Korábban én is voltam így. Egy ma már Pesten élő jóbarátom volt ilyen bringaőrült, aki néha emlegette, hogy most ment 50 km-t, én meg kidülledt szemekkel néztem rá, hogy vajon normális-e. Ma már én is úgy vagyok, hogy ha tehetem, legalább ennyit megyek.

Egy másik haveromat aztán sikerült meggyőzni, hogy egyszer jöjjön már ki velem Romániába. Jó kis nyári nap volt 2009-ben, felpakoltunk egy kis táskát a csomagtartóra, kis étel-ital, és nekivágtunk az útnak. Minden dícséret megilleti Ferenc barátomat, ugyanis egy tipikus hulladék, össztelós, 30 ezer forintos biciklivel indult el. Ennek a bicónak a nyeregcső alatti teleszkópja össze-vissza nyikorgott, oldal irányban is kilengett, nem kicsit, nagyon (a la Fleto), szóval szinte alkalmatlan volt arra, amire készültünk. Nekem ekkor már az első lopás miatt új keróm volt, ami teljesen hibátlanul működött - egészen addig amíg ezt is meg nem lovasította egy kedves ember. Az egyetlen probléma, amit észleltem, hogy a kerék olyan volt, mint ha nyolcas lenne benne, de nem találtam ekkor még a probléma okát - mint később a szervízben megmutatták, mikor bevittem, végig (140 km) szakadt külsővel mentem, ami kicsit ki is fordult, és ezen a huplin ugrott egyet mindig a bicaj, ezt éreztem nyolcasnak :)) Vicces, mert egyikünk se vette észre ezt az egybként 5-8 cm-es szakadást, szerencsére belső-defekt nem lett belőle.

Szóval így mentünk ki Marghita-ra, Feri is úgy szenvedett, mint én először, én persze itt már mentem volna gyorsabban, én már tudtam élvezni a kaptatókat. A legrosszabb ezekben, hogy a román szakaszon az emelkedők mind macskakövesek, és szinte csúszik vissza a bicikli rajta. Jó buli volt, Ferit felavattuk, szintén 21 körüli átlagot mentünk.

2010 tavaszán aztán ő is vett egy normális bicajt, egy trekkinget, és ő javasolta, hogy egyszer nézzük meg a 33-as főutat. Akik ismerik azoknak mondanom sem kell, hogy kellemes csalódás volt. Pár évvel ezelőtt ezt felújították és országútizásra kiválóan alkalmas. Hétvégenként kamionok sincsenek a stop miatt, úgyhogy rászoktunk erre a szakaszra. Először kimentünk a Keleti főcsatorna hídjáig (40 km), aztán Hortobágyig (70 km) majd egyszer pedig úgy döntöttünk, hogy Tiszafüredet (140) is meg kellene nézni.

Az út minősége jó, viszont mivel kevesebb erdő van az út mellett - Létavértes felé azért majdnem végig erdő van - szélben keményebb dolog itt tekerni. Az első komolyabb emelkedő a Keleti hídja, de persze ezeket nem kilóméteres Tour de France emelkedőknek kell felfogni, hanem csak 100-200 m hosszan emelkednek, de mint már említettem az Alföldön minden ilyet meg kell becsülni. Ezután megkezdődik a Hortobágyi puszta. Ami fa eddig volt az út mellett az eltűnik, csak a szikesek és az arra jellemző füvek élnek meg itt, valamint rengeteg madár. Az út mellett található egy-két madárles is. Érdemes itt megállni, szép fotókat lehet készíteni, vagy ha van távcsöved kivinni magaddal, megvan a varázsa a tájnak.

Egy-két tanyát és fogadót leszámítva semmi sem utal emberi jelenlétre. Debrecent elhagyva a Látóképi Csárda az egyetlen "komoly" hely egészen Hortobágy településig. Mint mondottam, végig jó az út, ami élvezhetővé teszi a tekerést, a többi már csak rajtunk múlik.

Hortobágyon sajnos nincsenek kutak, azt mondják a vízminőség miatt. Úgyhogy mikor megérkezünk, már van egy bevált kis boltunk nem messze a bevezető táblától. Már ismernek minket, egyébként nagyon rendes család a boltosék. Kis családi ház udvarán, egy házrészből lett kialakítva a bolt. Itt vesszük meg a szükséges folyadékot, csokit. Néha a kirakodó vásároknál lévő büféket látogatjuk meg, itt lehet egy jót fagyizni, meg ilyesmi. Sajna hideg sör csak otthon vár, mert akkor vonatozni kellene hazafele - sokszor nagy a kísértés, mikor 40 fokban megy az ember 1,5 órát, és megérkezik az amúgy hangulatos kis vásárosokhoz (legszivesebben megvennék minden kézműves cuccot), szóval marad a cola.

Aki elmebeteg valóban és továbbmegy Tiszafüredig az mindenképpen írjon végrendeletet előtte. Ennek oka, hogy Hortobágy után csak és kizárólag puszta következik. Aki tehát vállalja a Debrecen - Tiszafüred távolságot, 140 km-ből 100-at pusztában fog tekerni. Nekünk az volt a legszörnyűbb, hogy mikor megérkeztünk már amúgyis hullaként Tiszafüredre, tudatosult bennünk, hogy vissza is kell menni, rááadásul a nyár legmelegebb napja volt, és vissza pont délben kellett indulni. A tudat, hogy sehol egy település, egy kis árnyékot adó fa, sehol semmi, az nagyon leveri az embert. Kajáltunk egy jót, lenéztünk a Tisza-tóhoz, de mivel ez az árvizek idején volt ott sem lehetett fürdeni. A parti öltöző kabinok teteje látszott csak ki a vízből.

Szóval most már ketten rójuk az utakat, edzettségi állapotunk közel azonos, így könnyebb együtt tekerni.

 

Szólj hozzá!

Kezdetek

2010.09.10. 17:12 magycs

Üdvözlet minden kedves Olvasómnak!

 

Mindig is rendelkeztem kerékpárral, kisebb koromban természetesen kemping és BMX, majd később MTB. Egészen 2008-ig csak arra használtam, hogy néha elmenjek vele ide-oda, haverokig, boltba, ilyesmi. 2003-2007 között autóm is volt, de 2007 végén eladtam, mert nem igazán éreztem, hogy egy átlagember, mint amilyen én is vagyok, megengedheti magának, hogy azzal furikázzon, ha éppen el kell menni valamiért.

2008-tól aztán busz és autó helyett is mindenhova bicajjal kezdtem járni. Rájöttem, hogy szépen apránként bármit hazafuvarozhatok így is a boltból. Sőt, ma már Debrecenben is vannak olyan cégek (Telekosár) akiknél online is be lehet vásárolni, és házhoz hozzák a havi bevásárlást. Úgyhogy emiatt sem kellett már kocsi.

2008 tavaszán aztán magánéleti problémák úgy hozták, hogy egyszer felpattantam a MTB-omra (akkor még egy Tesco-s bicajom volt pici tuninggal) és elmentem egy nekem hosszabbnak számító útra: kitekertem Bánkra. Ez kb. 12 km kifelé és persze ugyanennyi vissza is. Meglepően jól éreztem magam, pedig nem voltam hozzászokva az ilyesmihez.

1-2 bánki "túra" után továbbmentem, és meg sem álltam Létavértesig (50 km oda-vissza). Ezúttal is jó volt a tekerés, és ekkorra már beleszerettem a hosszabb tekerésekbe. Imádtam elindulni, közben zenét hallgattam, de figyelni igazából nem figyeltem rá, csak szóljon valami.

2008. októberében aztán egészen Marghita-ig mentem (ez már romániai magyar terület 140 km oda-vissza). Korábban jártam már itt többször még autóval, így ismerős volt a környék. Ebben az időszakban még nem is gondoltam arra, hogy a kerékpáron esetleg valami meg is hibásodhat. Szerencsére soha nem volt semmi probléma: se a lánc nem esett le, se defektem nem volt. Nem voltam még ekkor sem túl edzett, a román határtól visszafelé már nagyon szenvedtem, de muszáj volt hazajönni. Létavértesen gondolkoztam azon, hogy az akkor még működő állomáson felpattanok egy vonatra és azzal jövök, de pechemre annyit kellett volna várni, hogy nem érte volna meg, így kis pihenő után jöttem tovább. Egyre lassabb voltam, kezdett sötétedni is, úgyhogy jó lett volna ha kicsit gyorsabb vagyok. A városhatárt már sötétben értem el. Akkor 20-21-es átlagot tekerhettem, ha jól emlékszek, és ez nekem fantasztikusnak tűnt akkor, de persze a lényeg az volt, hogy egy komoly próbatétel teljesítettem. Nem lebecsülendő az sem, hogy korábban ezt az utat kb. 3000 Ft-ból sikerült abszolválni benzinfogyasztással, most pedig 1-2 csoki kellett csak mint energiabomba.

A Debrecen-Létavértes vonal vált edzéseim helyszínévé, ugyanis elég gyér a forgalom, az út elviselhető, főleg most, hogy a fele már fel van újítva. Ezután még 2-3 alkalommal megismételtem a romániai utat. Azért érdemes átmenni a határon, mert annak idején úgy sikerült kialakítani az okos embereknek a határt, hogy amint átlépünk kezdődnek a dimbek-dombok, és nekem, mint alföldi emberkének már azok is nagyon élvezetesek.

Azóta a Debrecen - Marghita távot sikerült már 24,5-es átlaggal is letekrni; a Létavértes távon pedig 26-27 közötti idő a legjobb. Sajnos 2009-ben 2x kellett bicajt vennem köszönhetően kedves embereknek akik "kölcsönvették" és még nem hozták vissza őket.

Így kezdődött a bicajos hobbim, és komolyabb érdeklődésem a kerékpárok iránt.

 

Üdv,

Csabi

2 komment